Hazai pályán a szakág első érméért hajtanak

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.09.18. 23:21
Címkék
Közeledik az év egyik legjelentősebb magyarországi sporteseménye, a szeptember 26. és október 2. között esedékes világbajnokság. Amerikai Szamoától Zimbabwéig 93 ország 729 versenyzője kel majd birokra három szakágban a Papp László Budapest Sportarénában. Visszaszámlálásunk első részében a női szakágat mutatjuk be.
Sastin Marianna (kékben) a felkészülés során mindent beleadott
Sastin Marianna (kékben) a felkészülés során mindent beleadott
Sastin Marianna (kékben) a felkészülés során mindent beleadott
Sastin Marianna (kékben) a felkészülés során mindent beleadott
Sastin Marianna (kékben) a felkészülés során mindent beleadott
Sastin Marianna (kékben) a felkészülés során mindent beleadott
A szakemberek szerint a női válogatott egyik éremesélyese a 22 éves Sastin Marianna. A két évvel ezelőtti New York-i vb-n a remek 4. helyen végzett, mégis kettős érzések kavarognak benne.

- Két győzelem után két vereséget szenvedtem - emlékezik a legutóbbi vb-re az 59 kilós Sastin Marianna. - Leginkább az boszszant, hogy mivel az olimpián csak négy súlycsoport szerepelt, hiába lettem negyedik ötvenkilenc kilóban, ez nem ért athéni szereplést. A kvalifikációs versenyeken sem szerepelhettem, s ezt nagyon lassan sikerült feldolgoznom.

- Közeledik a budapesti világbajnokság. Mit érez?
- Fáradtságot… No meg persze izgulok is már: nagy várakozással tekintek előre a vébére, szeretnék maradandót alkotni.

- Vagyis a New York-i negyedik hely után, kiegyezne vele, ha egy hellyel előrébb léphetne?
- Mindaddig, amíg valaki nem szerez egy érmet világversenyen, sajnos semmire sem becsülik itthon a női szakágat. Ezért nagyon szeretnék felállni a dobogóra, de nagyon nehéz dolgom lesz.

- A hazai közönség felvillanyozza vagy inkább plusz terhet jelent majd?
- Nagyon örülök, hogy itthon lesz a vébé, már versenyeztem hazai közönség előtt, fantasztikus élmény. Reméljük, a nagy akarásnak nem lesz nyögés a vége.

- A Lengyel Nagydíjon csaknem sikerült meglepnie a svéd Európa-bajnok Ida-Theres Karlssont…
- Az első menetet megnyertem, aztán viszont sajnos benn ragadtam egy fejleszorításban, de éreztem, hogy közel kerültem hozzá.

- A válogatottnál Bíró Lászlóval birkózik, gondolom, ez sokat segít a felkészülésben.
- Nagy versenyeken nemcsak vele melegítek, hanem mérkőzést is vívunk. Nagyon "első meccses" vagyok, nehezen lendülök bele. A nyitó meccsem előtt birkózom egyet Laci bácsival, akkor már csak a másodikkal tudok kezdeni. Rengeteget fejlődtem mellette. A nagy cél lebeg a szemem előtt: ha már lemaradtam Athénról, a pekingi részvételt mindenképpen szeretném kiérdemelni! ---- VADÁSZ EMBER Andrea 48 kg
Született: 1987. január 28., Pápa
Klubja: Pápa
Edző: Antal László
Legnagyobb sikerei: junior Eb-9. (2005, Wroclaw); magyar bajnok (2005)

NS-tipp: élete első felnőttvilágversenyén a tisztes helytállás a cél

SZABÓ Emese 51 kg
Született: 1985. április 29., Kiskunfélegyháza
Klubja: Kiskunfélegyházi Vasas
Edző: Szabó József
Legnagyobb sikerei: junior-vb-5. (2005, Vilnius), junior Eb-5. (2005, Wroclaw); magyar bajnok (2005)

NS-tipp: utolsó éves juniorként már leteheti a névjegyét a felnőttek között is, szintén újonc, de képes a meglepetésre, nagy kérdés, menynyire viseli meg a fogyasztás, 55 kilóról célozza meg új súlycsoportját - 6-10. hely

GODÓ Kitti 55 kg
Született: 1983. november 14., Szajol
Klubja: FTC
Edző: Petrezselyem Antal
Legnagyobb sikerei: vb-6. (2002, Halkida), Eb-5. (2005, Várna), Eb-8. (2004, Haparanda); junior-vb-5. (2003, Isztambul), junior Eb-8. (2002, Tirana), magyar bajnok (2005)

NS-tipp: a magyar csapat másik titkos éremesélyese, az idei Lengyel Nagydíjat megnyerte, az Eb-n 5. lett, pontszerző helyre, éremközelbe érhet - 3-6. hely

SASTIN Marianna 59 kg
Született: 1983. július 10., Mosonmagyaróvár
Klubja: Csepel
Edző: Nagy György, Gulyás Zoltán
Legnagyobb sikerei: vb-4. (2003, New York), Eb-7. (2005, Várna); junior Eb-6. (1999, Budapest); kadett Eb-2. (2000, Pozsony), magyar bajnok (2005)

NS-tipp: motivált, erőszakos, felkészült versenyző, a szakemberek szerint érett a sikerre, pontszerző helyre érhet, akár a dobogóra is felállhat - 3-6. hely

SZERENCSE Mónika 63 kg
Születetett: 1985. április 4.,
Komárom
Klubja: FTC
Edző: Petrezselyem Antal
Legnagyobb sikerei: vb-13. (2003, New York); Eb-9. (2005, Várna); junior-vb-4. (2003, Isztambul), junior Eb-5. (2005, Wroclaw); kadett Eb-4. (2001, Izmir); magyar bajnok (2005)

NS-tipp: utolsó éves junior versenyző, jó érzékű birkózó, aki kedvező sorsolással pontszerző helyen végezhet - 5-9. hely

SOÓS Rita 67 kg
Született: 1976. április 21., Budapest
Klubja: Csepeli BC
Edző: Gulyás Zoltán
Legnagyobb sikerei: Eb-6. (2004, Haparanda), Eb-9. (2005, Várna); magyar bajnok (2005)

NS-tipp: egy súlycsoporttal lejjebb indul, ha jól sikerül a fogyasztása, pontszerző helyre esélyes - 5-9. hely

LENKÓ Petra 72 kg
Született: 1987. január 15., Budapest
Klubja: Dunaharaszti MTK
Edző: Lenkó Károly
Legnagyobb sikerei: kadett
Eb-9. (2004, Albena), magyar bajnok (2005)

NS-tipp: első éves junior versenyzőként a felnőttmezőnyben tisztes helytállás a célja ---- "Az idén február óta dolgozom a női válogatottnál, a szakágvezető, Vatai Laci gyerekkori barátom kért fel, és örömmel vállaltam a kihívást. A lányok az utóbbi időben rengeteget fejlődtek. Sokat birkózom velük, hiszen így sokkal jobban érzik, mit kell csinálniuk, amikor valaki megmutatja nekik. Edzéseink kemények, férfiasak, s a felkészülés során remek munkát végeztek a lányok. A válogatottról tudni kell, hogy három felnőtt versenyzőből és juniorkorúakból áll, úgyhogy tapasztalat terén még semmiképp sem tudják felvenni a versenyt a nemzetközi élvonallal, de egy-két súlycsoportban már reménykedhetünk a jó szereplésben, pontszerző, érmes helyezésben. A lányok szentül elhatározták, hogy a hazai rendezésű vébén végre meg kell születnie a magyar női birkózás első felnőtt nemzetközi érmének!"
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik