Birgit Fischer is kémkedik utána

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.09.07. 22:36
Címkék
Janics Natasa idén is remek évet zárt. Míg tavaly az athéni olimpián teljesített maximumot, addig idén párostársával, Kovács Katalinnal, a poznani Európa- és zágrábi világbajnokságon parádézott: a hat aranyérem önmagáért beszél&
Janics Natasa pihen – akárcsak tavaly: teljesen megérdemelten
Janics Natasa pihen – akárcsak tavaly: teljesen megérdemelten
Janics Natasa pihen – akárcsak tavaly: teljesen megérdemelten
Janics Natasa pihen – akárcsak tavaly: teljesen megérdemelten
Janics Natasa pihen – akárcsak tavaly: teljesen megérdemelten
Janics Natasa pihen – akárcsak tavaly: teljesen megérdemelten
- Ha jól sejtem, most a pihenésé a főszerep. Merre jár?
- Jelenleg Mico bátyám barátnőjének horvátországi nyaralójában vagyunk Opatijában, jólesik egy kicsit süttetni a hasam, vagyis jelenleg a semmittevésé a fő- szerep. Fárasztó év volt. De voltam már az elmúlt másfél hét során a Balatonon, a szlovéniai Koperben is, szóval teljes erőbevetéssel nyaralok.

- Tökéletes évadot zárt, meg is érdemli a lazítást. Hogyan tekint vissza a szezonra?
- Most ugyan nem kiabáltam ezt a hajóban ülve, amit Athénban, de megint úgy érzem, én vagyok a világ legboldogabb embere. Kevés ember mondhatja el ugyanis magáról, hogy amit eltervezett, azt százszázalékosan sikerült megvalósítania. Igaz, egyesben az idén nem versenyeztem, de párosban minden a tervek szerint alakult, sikerült Katival a kitűzött célt megvalósítanunk: hat aranyérmet nyertünk.

- Jövőre Szegeden lesz a világbajnokság. Tervek?
- Erre mindenkinek azt válaszolom, hogy most, a pihenés ideje alatt még nem gondolkodom komoly dolgokról, például a jövőről, de az biztos, foglalkoztat az egyesben és négyesben való indulás lehetősége is. Hazai pályán érdemes több számot is vállalni, úgy is mondhatnám, hogy érdemes meghalni.

- Mit mondott önöknek Kati néni a hatodik arany megszerzése után?
- Megdicsért minket, persze nem nagyon, de neki ez nem is szokása. Minden szónál többet mond viszont, hogy október tizenhetedikéig pihenőt kaptunk, vagyis rendesen adott szabadságot.

- Akkor októberig nem is fog lapátot?
- A jövő hétvégén még egy nem hivatalos versenyen azért részt veszek, a németországi Hoffban lesz egy szezonvégi kajakfesztivál, ahol olyan számok is szerepelnek majd, mint a vegyes páros vagy a váltó. Engem is meghívtak, nagyon megtisztelő, hogy példaképem, Birgit Fischer felkért: legyek a párostársa ezen a versenyen. Már a zágrábi vébén odajött hozzám, beszélgettünk, e-mail-címet cseréltünk, aztán e-mailen jött a felkérés. A menedzserem, Csonka Gábor viccesen azért megjegyezte, nem árt óvatosnak lennünk, hiszen lehet, hogy ez az "ipari kémkedés" része, ezért a második lyukat választottam, így Birgit nem látja, csak érzi majd, mikor mit csinálok. A huszonhétszeres világ- és kilencszeres olimpiai bajnok Fischernek van egy kajaksulija, rengeteget foglalkozik a német tehetségekkel, és állítólag kőkeményen filmezett minket, Katit meg engem Zágrábban. Kell ennél nagyobb elismerés?
Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
19 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
23 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
45 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik