Szegények, de lelkesek

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2005.08.21. 00:06
Címkék
Megállás nélkül özönlöttek ki a csinos, fiatal lányok a budapesti Semmelweis Egyetem Alkotás utcai tornaterméből hétfő este negyed kilenckor. Megszámoltuk, pontosan tizennyolcan voltak. Csak nem valami tömegsportrendezvény volt itt? Nem, csak a női röplabda Extraliga újonca, a Nirvana-TFSE edzett. De miért voltak ennyien? "Mert ketten hiányoztak.
Komolyan" - adott pofonegyszerű választ naiv kérdésünkre Lengyel Ildikó, az együttes vezetőedzője."Tavaly megnyertük az NB II-t, az idén pedig az NB I-et. A másodosztályban meglepően fölényesen végeztünk az élen, ezért úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk magunkat a legjobbak között is. Bízom benne, hogy az alsóbb osztályokban sikerekhez szokott lányokat nem kedvetlenítik el a vereségek, a szoros, nyerhető meccseket pedig sikerrel tudjuk le. Nagyon sokat köszönhetünk a TF-nek és a Pesti Barnabás Szakközépiskolának, nélkülük nem tudna működni a klubunk. Szűkös költségvetéssel dolgozunk, de egy fantasztikus tulajdonsága mindenképpen van ennek a társaságnak, mégpedig az, hogy igazi, csupa nagybetűs csapat."Hasonlóan indult tavaly az Angyalföldi DRC idénye is, aztán nyeretlenség és kiesés lett a vége…"Sokszor hallom ezt a hasonlatot, remélem, hamar cáfolni fogjuk a pesszimisták várakozásait" - folytatta a tréner.
Legfrissebb hírek

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
2 perce

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
52 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
1 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

Japán könnyedén verte Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik