Arany lett a századik

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.08.08. 23:21
Címkék
Nem mondhatjuk, hogy az égiek a kegyeikbe fogadták a világbajnokság férfiváltóversenyének legjobb csapatait. A délutáni lovaglás rajtja előtt még csak sötét felhők tornyosultak az égen - a Magas-Tátrában havazott -, aztán amikor az első kanyar lovasai, azaz, az összetettben élen álló váltók a pályára lovagoltak, már dörgött, villámlott, és szakadt az eső. Aki lovagolt már, és nemcsak hobbiszinten, az tudja, mennyivel más felázott talajon, vizes füvön teljesíteni a feladatot, hibátlanul venni az akadályokat. Csak úgy csúszkáltak a lovak. Az időjárás alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát.
Váltónk befejezô embere, Horváth Viktor nemcsak aranyérmesként, hanem a századik magyar vébéérem egyik tulajdonosaként szakíthatta át a célszalagot(Fotó: Danis Barna)
Váltónk befejezô embere, Horváth Viktor nemcsak aranyérmesként, hanem a századik magyar vébéérem egyik tulajdonosaként szakíthatta át a célszalagot(Fotó: Danis Barna)
Váltónk befejezô embere, Horváth Viktor nemcsak aranyérmesként, hanem a századik magyar vébéérem egyik tulajdonosaként szakíthatta át a célszalagot(Fotó: Danis Barna)
Váltónk befejezô embere, Horváth Viktor nemcsak aranyérmesként, hanem a századik magyar vébéérem egyik tulajdonosaként szakíthatta át a célszalagot(Fotó: Danis Barna)
Váltónk befejezô embere, Horváth Viktor nemcsak aranyérmesként, hanem a századik magyar vébéérem egyik tulajdonosaként szakíthatta át a célszalagot(Fotó: Danis Barna)
Váltónk befejezô embere, Horváth Viktor nemcsak aranyérmesként, hanem a századik magyar vébéérem egyik tulajdonosaként szakíthatta át a célszalagot(Fotó: Danis Barna)
A magyar váltó - Fülep Sándor, Horváth Viktor és Kállai Ákos - a rizikós szám előtt a második helyen állt, 28 ponttal az oroszok mögött. Vagyis két verőhiba választotta el a két együttest (a váltóban a büntetőpontok is feleződnek). Vagyis: a mieinknek úgy kellett lovagolniuk, hogy előnyt szerezzenek a remek futó "szbornajával" szemben. Kállai és Fülep két-két akadályt vert, Horváth nem hibázott. Az oroszok rontásait egy idő után már nem számoltuk. Ráadásul ők a szintidőt is alaposan túllépték, és ez további büntetést jelentett.

- A lovaspálya kísértetiesen hasonlított a kétezer-hármas pesarói vébé váltópályájához, vagyis ezt is nagyon nehéz volt alapidőn belül teljesíteni. Az volt a taktika, hogy akár verőhibák árán is, de rövidebb idő alatt érjenek célba a fiúk. Az elképzelés bejött. Megoldották a feladatot, jól lovagoltak. Az oroszokat csak az időtúllépésért száz ponttal sújtották, és akkor a hibáikról még nem is szóltunk, míg mi mindössze nyolc pontot vesztettünk az idő miatt - magyarázta Balaska Zsolt lovasedző.

Talán mondani sem kell, hogy váltónk megnyerte a lovaglást, és az élen vághatott neki a 3x1500 méteres futásnak. Előnye a csehekkel szemben 96 pont (24 mp), míg az oroszok előtt 128 pont (32) volt.

A záró szám izgalmait csak azért nem próbálom ecsetelni, mert nem voltak, cseppet sem kellett agódnunk. Váltónk utcahossznyi előnnyel lett első, szerezte vissza a tavaly elvesztett aranyérmet, és nyerte meg a magyar öttusasport századik felnőttvilágbajnoki érmét.
Persze, a századikhoz nem is való más szín, csak az arany.

FÉRFI ÉS NÔI VILÁGBAJNOKSÁG, VARSÓ
Férfiváltó (16 csapat).Világbajnok: Magyarország (FÜLEP SÁNDOR, egyesület: UTE, edzői: Balaska Zsolt, Deák Ferenc, Hegedűs Ferenc, HORVÁTH VIKTOR, Alba Volán, e: Kulcsár Antal, Komlódy Zsolt, ifj. Deák Ferenc, Mészöly Gábor, Heilig Anita, KÁLLAI ÁKOS, BHSE, e: Balaska Zsolt, Bognár Gábor, Kelemen Péter, Rátonyi Gábor) 5700 pont (lövészet: 280 kör/1264 pont, vívás: 832 pont, úszás: 2:49.54/1308 pont, lovaglás: 1128 pont, futás: 13:18.81/1168 pont), 2. Oroszország (Pavel Szazonov, Rusztem Szabirhuzin, Alekszej Turkin) 5612, 3. Csehország (Libor Capalini, Michal Michalik, David Svoboda) 5592 ---- Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány: - Jól kezdtünk, aztán nem követtünk el nagyobb hibát. A futás előtt már tetemes előnyünk volt, meggyőző fölénnyel nyertek a fiúk.

Fülep Sándor: - A vívásom most sem volt jó, de a fiúk kisegítettek. Köszönöm nekik. A kiváló lövészet után azt hittem, simább lesz a győzelmünk, aztán úgy alakult, hogy a végén valóban sima lett.

Kállai Ákos: - Nagyon jó ebben a csapatban versenyezni. Ha valakinek nem megy, számíthat a társakra és a hangulat is nagyon jó. Tényleg csapatként működünk.

Horváth Viktor:- Csodálatos nap volt a csapatnak is és nekem is. Kár, hogy két napja a döntőben nem így szerepeltünk. A magyar öttusa erősségét jelzi, hogy fel tudtunk állni a padlóról. Tavaly nem volt jó évem, nem sikerült érmet nyernem világversenyen, most újból világbajnok váltó tagja lehettem. ---- A sportág egykori klasszisai közül a grúz származású, a szöuli olimpián szovjet színekben bronzérmet szerző, majd az 1997-es és 2000-es világbajnokságon már az amerikai váltó tagjaként a dobogó tetejére álló Vahtang Jagorasvili is a varsói vb egyik vendége.

- Mivel foglalkozik mostanában?
- Egy NBA-csapat, a Philadelphia 76ers erőnléti edzője vagyok, én állítom össze a játékosok fizikai felkészítésének programját - felelte Jagorasvili.

- Öttusa után kosárlabda?
- Mindig is szerettem ezt a sportot, sőt hobbiszinten magam is űzöm. Hetente egyszer nagy csatákat vívunk.

- Egykori sportágával teljesen szakított?
- Mivel az amerikai öttusaszövetség belviszályok és az olimpiai bizottsággal történt összeveszés miatt megszűnt, gyakorlatilag elölről kell kezdeni mindent azzal a néhány versenyzővel, aki még maradt. Nagy vágyam, hogy Philadelphiában létrehozzak egy öttusaegyesületet. Egyébként pedig tagja vagyok annak a nemzetközi bizottságnak, amely sportágunk megújításán dolgozik, hogy soha ne kerüljön veszélybe az olimpiai léte. Alapjában nem szabad megváltoztatni az öttusát, de finomítani kell rajta, hogy mindenki számára érthető legyen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik