Még a célkapu is összedőlt

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2005.08.04. 23:49
Címkék
Igen látványos mezőnybefutót hozott a Tour de Hongrie harmadik szakasza: a Csongrád és Békéscsaba közötti 128 kilométeres etap végén a német bajnok Gerald Ciolek szerezte meg az első helyet. Az összetettben ezen a napon nem változott a helyzet, továbbra is a brit Haynes viseli a sárga trikót.
A német Gerald Ciolek mindenkit lehajrázott a célegyenesben (Fotó: Kiss Zoltán)
A német Gerald Ciolek mindenkit lehajrázott a célegyenesben (Fotó: Kiss Zoltán)
A német Gerald Ciolek mindenkit lehajrázott a célegyenesben (Fotó: Kiss Zoltán)
A német Gerald Ciolek mindenkit lehajrázott a célegyenesben (Fotó: Kiss Zoltán)
A német Gerald Ciolek mindenkit lehajrázott a célegyenesben (Fotó: Kiss Zoltán)
A német Gerald Ciolek mindenkit lehajrázott a célegyenesben (Fotó: Kiss Zoltán)

Még a célkapu is összedőlt.
Ha hiszik, ha nem, az égiek ezen a napon mindent megtettek azért, hogy tönkretegyék a biciklisek szórakozását, alig 15 perccel a csongrádi rajt előtt az addig derengő napsütés után elkezdett szakadni az eső, aztán az első kilométereken kiderült, az még csak a bemelegítés volt. Orosházánál a kísérőautókból már nem lehetett kilátni, de a Tour de Hongrie résztvevői állták a sarat, az embertelen körülmények között is csaknem 50 kilométer/órás átlagsebességgel rótták a kilométereket.

Két viharzóna között a címvédő Remák Zoltán hat másik kerekessel egyetemben úgy gondolta, gyorsabban is tud haladni, mint a karaván, ám a riválisok nem akarták megtudni, mire képes a szlovákiai magyar fiú. Egyébként Remák minden végtagja be volt kötözve, ennek ellenére olyan frissen mozgott, mintha kutya baja lenne - érthető, nyerni akart…
A Viharsarokhoz közelítve kifogyott a muníció a felhőkből, s már-már ideális körülmények között versenyeztek a bringások.

Ekkor következett a célkapus eset.
Békéscsabán rengetegen voltak kíváncsiak a magyar Tourra, hatalmas tapssal jutalmazták a versenyzőket, a mezőny ugyanis négy kört is megtett a békési fővárosban. Az első körben egy gyorsasági részhajrá, a harmadikban pedig a levegővel felfújt célkapu okozott nagy izgalmakat: előbb a német Lampater szerzett pontokat a zöld trikóért, utóbb a narancssárga kapu dőlt össze, áramkimaradás miatt ugyanis nem kapott levegőt. A nézők közül is többen a rendezők segítségére siettek, az utolsó pillanatban sikerült kihúzni a pályáról az érkező mezőny elől.

A szökési kísérletek ellenére egyetlen masszaként ömlött a hatalmas boly a célegyenesbe, a győzelmet pedig a 19 esztendős német bajnok, Erik Zabel legyőzője, Gerald Ciolek szerezte meg. Péter Attila, a Tour szpíkere meg is jegyezte: erről a fiúról sokat hallanak még (lásd Bartko esetét, ő 1994-ben nyert Csabán, s azóta kétszer volt már olimpiai bajnok). Az összetettben nem történt jelentős változás - továbbra is a brit Haynes vezet -, bár magyar szempontból biztató, hogy a legjobb hazai kerekes, Lengyel Tamás a negyedik helyre lépett előre.

Amit a viharnak és a célkapunak sem sikerült, megtette egy csúnya tömegbukás: alaposan elrontotta a kerékpárosok kedvét. A sprintnél a mezőnyben többen is elestek, közülük Árvai Attilát és az osztrák Hofmeistert kórházba szállították - az első hírek szerint szerencsére nem nagy a baj.
Folytatás pénteken Szeghalom és Mezőkövesd között - talán több szerencsével…

32. TOUR DE HONGRIE
3. szakasz a Békéscsaba Nagydíjért, Csongrád-Békéscsaba (128 km):
1. Gerald Ciolek (német, Winfix) 2:46:56, 2. Gajek (német, Winfix) azonos idővel, 3. Helmantel (holland, Apac) a. i., 4. Schüler (német, BBC) a. i., 5. Lampater (német pályaválogatott) a. i., 6. Grebeci (szlovák, Podbrezová) a. i., 7. Ivanics Gergely (magyar, Pannónia Regional) a. i.

Összetett verseny a Michelin Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Hamish Haynes (brit, Cyclingnews.com) 7:36:52, 2. Metzke (német, Winfix) 16 mp h., 3. Fulst (német pályaválogatott) 24 mp h., 4. Lengyel Tamás (magyar, P-Nívó-Betonexpressz) 1:14 mp h., 5. Oakley (ausztrál, Cyclingnews.com) 1:16 p h., 6. Broekhuizen (holland, Apac) 1:30 p h.

Gyorsasági pontverseny a Magyarország Nagydíjért: 1. (zöld mezben) 1. Leif Lampater (német pályaválogatott) 18 pont, 2. Haynes 13, 3. Fulst (német pályaválogatott) 12

Hegyi pontverseny a Toyota Nagydíjért: 1. (piros mezben) Jan Kruzic (szlovák, Podbrezová) 3 pont, 2. Kusztor Péter (magyar, P-Nívó-Betonexpressz) 2, 3. Bartko (német pályaválogatott) 1 ---- T ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik