Öttusa: női váltónk harmadik

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2005.07.31. 00:46
Címkék
Az egy hónapja rendezett olaszországi korosztályos Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző női váltónk, Andrejkovics Andrea, Bartalis Zsófia és Prill Katalin a moszkvai világbajnokságon is dobogóra állhatott, bronzérmet szerzett.
A nagyon fiatal - Bartalis és Prill még ifjúsági korú - együttes a lövészetben a harmadik helyet szerezte meg, és a megnyert vívás után már vezetett. Az úszásban ismét harmadikok lettek a lányok, és a lovaglásnak az oroszok mögött második helyen vághattak neki. Mivel ezt a tusát is jól teljesítették, csupán két akadályt vertek, négy szám után is őrizték ezüstérmes pozíciójukat. A záró futás előtt az biztos volt, hogy a házigazdákat nem tudják megverni, és az is valószínűnek tűnt, hogy a jobb futó fehéroroszok is a mieink elé kerülnek. Nos, a futást is megnyerő oroszok fölényesen lettek világbajnokok. Válogatottunk második helye 20 ponton, csupán öt másodpercen múlt, ám a bronzérem is remek teljesítmény.JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, MOSZKVA
Női váltóverseny. Világbajnok: Oroszország 5264 pont, 2. Fehéroroszország 5080, 3. Magyarország (ANDREJKOVICS ANDREA, egyesület: KSI, edzői: Takács Péter, Cornides Edit, Karácsony Gyula, Schumacher Ákos, Móczár Éva, BARTALIS ZSÓFIA, KSI, e: Takács Péter, Cornides Edit, Karácsony Gyula, Schumacher Ákos, Móczár Éva, PRILL KATALIN, Alba Volán, e: Kulcsár Antal, Komlódy Zsolt, Mészöly Gábor, Igari Gábor, ifj. Deák Ferenc) 5060 (lövészet: 259 kör/1012 pont, vívás: 940 pont, úszás: 3:15.2/1180 pont, lovaglás: 1168 pont, futás: 16:30/760 pont)
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
6 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
6 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
6 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
6 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
6 órája
Ezek is érdekelhetik