Dégi, Antoni: piros lámpa

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2005.07.25. 22:47
Címkék
A strandröplabda Nyugat-kör első és második fordulóját is a Dégi Barbara, Antoni Krisztina páros nyerte meg. A duónak egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen Tatán ott volt a mezőnyben többek között a Pethő Anita, Nyári Virág, a Józsa Zsuzsanna, Dambendzet Nathalie kettős, valamint a Kiss testvérpár is. Dégiék ebben a mezőnyben is az első helyen tudtak végezni, és győzelmükkel sokak elismerését kivívták. A sikerduó az elmúlt hétvégén a Kelet-kör miskolci állomásán szerepelt (kell-e mondani: megnyerte&), péntektől vasárnapig pedig a gyenesdiási országos bajnokság következik.
Dégi Barbara (jobbra) csalódott
Dégi Barbara (jobbra) csalódott
Dégi Barbara (jobbra) csalódott
Dégi Barbara (jobbra) csalódott
Dégi Barbara (jobbra) csalódott
Dégi Barbara (jobbra) csalódott
Illetve csak következne, mert a Dégi, Antoni kettős nem indulhat az ob-n! Részben a lányok is hibáztak, hiszen a nevezési határidő lejárta után fél nappal jelezték részvételi szándékukat, ám a főszervező Oláh János szerint ez még nem lenne akadály. "A férfiak között is vannak olyan egységek, akik később regisztráltatták magukat, a nevezéseket csak a hét elején zárjuk le, mert náluk a létszám várhatóan tizennégy-tizenöt csapat körül lesz" - árulta el a Magyar Röplabdaszövetség Strandröplabda-bizottságának elnöke.

Az ellentmondást továbbra sem sikerült feloldanunk: ha az urak még nevezhetnek, miért nem indulhatnak akkor a hölgyek? "Mondtam Barbiéknak, hogy hozzanak még négy vagy öt párost, akkor indulhatnak ők is, de a válasz az volt, nem olyan fontos, akkor inkább elmennek egy Kelet-kör-fordulóra. A nevezési határidőn belül nyolc női duó regisztrált, így egyszerűen le tudjuk bonyolítani az ő versenyüket az úgynevezett nyolcastábla-rendszerben. De mit csináljuk Dégiékkel mint kilencedikekkel? A férfiaknál akkor is tizenhatos táblát tudunk alkalmazni, ha nem gyűlnek össze pontosan annyian, legfeljebb kihagyunk egy-két helyet" - magyarázta Oláh János.

Dégi Barbara, a Vasas Extraliga és Magyar Kupa-győztes játékosa így reagált: "Nagyon szerettünk volna indulni a bajnokságon, de nem tudtunk szerezni még négy vagy öt párost - azt hiszem, ez nem is a mi dolgunk. Csalódottak vagyunk, mert szerintem jó játékkal az élmezőnyben végezhettünk volna, sajnálom, hogy - ha csak fél nappal is, de - lemaradtunk a nevezésről." ---- N ---- E
Legfrissebb hírek

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
45 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
1 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

Japán könnyedén verte Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik