Mire lesz jó a csülökpörkölt?

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.07.18. 23:24
Címkék
Egy hónapja még az olaszországi Európa-bajnokságon versenyeztek, két hét múlva pedig már a varsói világbajnokságon csatáznak az érmekért legjobb öttusázóink. A két állomás között pedig hol lehetnének máshol, mint második otthonukban - vagyis a tatai edzőtáborban.
A kellemes környezetben lévő, minden igényt kielégítő bázison hétfőn már a második hetüket kezdték a versenyzők, és az eddigi munkáról elégedetten számolt be a két szövetségi kapitány."Jobb helyzetben vagyunk, mint az Európa-bajnokság előtt - kezdte Kulcsár Antal, a nők szakvezetője. - Akkor több betegség, sérülés akadályozta a felkészülést, most viszont minden rendben van. Legalábbbis az első hét jól telt, és ami a legfontosabb, sérülésről vagy betegségről sem kell beszámolnom. Erre a hétre két körvívást tervezünk, és nagyon bízom benne, hogy a tatai harmadik hét végére testileg-lelkileg összeáll a vébécsapat".Míg a nők a körvívások előtt állnak, a férfiak már túl vannak egy ilyen házibajnokságon. Pálvölgyi Miklós kapitány beszámolója szerint a maratoni presztízsharcot Balogh Gábor nyerte meg Kállai Ákos és Horváth Viktor előtt.Apropó, Balogh és Horváth! Mindketten egészségesek és teljes értékű harcosok. Hogy ez miért hír? Horváth a márciusi mexikói Világkupa-viadal után először a lábát fájlalta, majd pedig a karjában keletkezett vénás gyulladás akadályozta az edzésekben. Állapota miatt az Eb-n sem tudott részt venni, viszont a két hete rendezett országos bajnokságon győzelemmel tért vissza. Balogh ott volt ugyan az Eb-n, ám utána a honi bajnokságot kellett kihagynia, mert a montepulcianói óváros kegyetlen futóterepe megkínozta az Achillesét. Az augusztus eleji vb-re azonban már mind a két rutinos versenyző jó hangulatban készül.Szerdán egyébként "extra programon" vesznek részt az öttusázók: Bognár Gábor vívóedző bográcsban főtt csülökpörköltre hívta meg a társaságot. A speciális módon készített vacsora egyszer már szerencsét hozott, hiszen az Eb előtt Balogh Gábor mutatta be főzőtudományát, amikor is bográcsban főtt gulyással lepte meg a táborlakókat - aztán a kontinensbajnokságon kétszer is a dobogó tetejére állhattak a fiúk. Kérdés: Bognár mester főztje mire lesz elég Varsóban? Mindenesetre a Balogh-féle gulyással magasra került a léc.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik