Célfotó döntött Pieter Weening javára a befutón

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2005.07.09. 21:20
Címkék
A 24 esztendős holland Pieter Weening igazán emlékezetessé tette pályafutásának első Tour-részvételét: a Rabobank fiatalja hosszú szökés végén a német Klödennel az oldalán sprintelt a szakaszgyőzelemért, s végül a célfotó mutatta meg, hogy Weening volt a gyorsabb. A szakasz utolsó harmada másról is emlékezetes marad: a riválisok alaposan megkínozták Lance Armstrongot, az amerikai sorra elveszítette segítőit, de a sárga trikós állt a sarat, és megőrizte első helyét az összetettben.
Michael Rasmussen internetes naplójában úgy vélekedett, hogy a 8. szakasz során egy szökevénynek lesz esélye a pöttyös trikó megszerzésére. Úgy látszik, a riválisok nem nézték az internetet: hagyták, hogy a dán fiú (akit a fogadóirodákban már a rajt előtt a legalacsonyabb oddsszal jegyeztek a pettyes mez kapcsán) már az etap elején megszökjön. Rasmussen a négy egymást követő hegyi hajránál egyaránt bezsebelte az első helyért járó pontokat, így aztán a befutó után a hegyek királyának járó trikót is megkapta - de nem csak ezért ünnepelt a Rabobank.

A 231 kilométeres etap első felében, a németországi szakaszon kellemes hátszélben tekerhetett a mezőny, amelynek átlagsebessége kis híján elérte a 46 kilométer/órát. A kedvező szelet több vállalkozó szellemű kerekes is megpróbálta a saját javára fordítani, elsőként a már említett Rasmussen Voigt és Hincapie társaságában próbálkozott, majd következett Casar, Sörensen, Cancellara és Hushovd, a második gyorsasági hajrá után pedig a Sörensen, Weening, Commesso, Vasseur, Flecha, Jalabert, Scholz összeállítású boly állt az élre.

A holland Weening (felül) hálát ad a modern technikának: azt ugyanis csak a célfotó tudta eldönteni, hogy – mindössze néhány milliméterrel – ô nyert a Tour de France tavalyi második helyezettjével, Klödennel szemben
A holland Weening (felül) hálát ad a modern technikának: azt ugyanis csak a célfotó tudta eldönteni, hogy – mindössze néhány milliméterrel – ô nyert a Tour de France tavalyi második helyezettjével, Klödennel szemben
A holland Weening (felül) hálát ad a modern technikának: azt ugyanis csak a célfotó tudta eldönteni, hogy – mindössze néhány milliméterrel – ô nyert a Tour de France tavalyi második helyezettjével, Klödennel szemben
A kis csapat két és fél perces előnnyel futott neki az 1139 méter magas Col de la Schlucht húzós emelkedőjének, amelyen Weening robbantott, de a hegyi hajránál beérte őt a tavalyi Tour második helyezettje, Andreas Klöden.

A duó ezután a befutóig együtt dolgozott azért, hogy megőrizze előnyét, Weening és Klöden csak az utolsó métereken fordult egymás ellen: a német vezette fel a sprintet, amelynek végén tanácstalanul néztek egymásra a felek, hiszen hajszálra egyszerre gurultak át a célvonalon. A célfotó a rabobankos fiú javára döntött, így lett teljes a narancsmezesek ünnepe.

Az üldözők csatája sem volt unalmas: Vinokurov, Moreau, Voigt és Ullrich is rángatta a sort, Armstrong sorban veszítette el segítőit, de a sárga trikós amerikait nem sikerült kizökkenteni, sokáig emlékezetes küzdelemben ezen a napon is megőrizte első helyét.
Mi lesz itt az Alpok emelkedőin?!
Tour de France, nyolcadik szakasz,
Pforzheim (Németország)-Gérardmer, 231,5 km:
1. Pieter Weening (holland, Rabobank) 5.03:54 óra
2. A. Klöden (német, T-Mobile) a.i.
3. Alejandro Walverde (spanyol, Illes Balears) +27 mp.h.
4. Kim Kirchen (luxemburgi, Fassa Bortolo) + 27 mp.h.
5. Jens Voigt (német, CSC) +27 mp.h.
6. Jan Ulrich (német, T-Mobile) +27 mp.h.
7. Cadel Evans (ausztrál, Davitamon-Lotto) + 27 mp.h.
8. Christophe Moreau (francia, Crédit Agricole) + 27 mp.h.
9. Christopher Horner (amerikai, Saunier Ducval) + 27 mp.h.
10. Alexandre Vinokurov (kazah, T-Mobile) +27 mp.h.
20. Lance Armstrong (amerikai, Discovery Channel) + 27 mp.h.
107. Bodrogi László (magyar, Crédit Agricole) + 8.24 p.h.
Tour de France, az összetett állása:
1. Lance Armstrong (amerikai, Discovery Channel) 28.06:17 óra
2. Jens Voigt (német, CSC) + 1 p.h.
3. Alexandre Vinokurov (kazah, T-Mobile) + 1:02 p.h.
4. Bobby Julich (amerikai, CSC) + 1:07 p.h.
5. Ivan Basso (olasz, CSC) + 1:26 p.h.
6. Jan Ulrich (német, T-Mobile) + 1.36 p.h.
7. Carlos Sastre (spanyol, CSC) + 1.36 p.h
8. George Hincapie (amerikai, Discovery Channel) + 1.47 p.h.
9. Andreas Klöden (német, T-Mobile) + 1.50 ph.
10. Floyd Landis (amerikai, Phonak) + 1.50 p.h.
103. Bodrogi László (magyar, Crédit Agricole) + 13.26 p.h.
A csapatversenyben: 1. CSC (dán) 81:59:40, 2. T-Mobile (német) 1:50 p h., 3. Discovery Channel (amerikai) 1:58 p h., …10. Crédit Agricole (francia) 7:57 p h. ---- Mengin nem bírta
Christophe Mengin alig egy kilométerre a 6. etap céljától hatalmasat bukott, alaposan beütötte a fejét az út mentén felállított acélkordonba. Bár a francia kerekes bevérzett szemhéjakkal is teljesítette a 7. szakasz távját, az alaposabb orvosi vizsgálat megállapította: a bal szeme alatt az úgynevezett rostacsontja eltörött, ezért szombaton már nem lehetett ott a mezőnyben.

Mcewen meghívója
Kedves vendégei vannak az ausztrál Robbie McEwennek, aki egyik nyereményét - egy svájci utazást - a szüleinek ajándékozta. Édesanyja és édesapja a helyszínen láthatta McEwen mindkét szakaszgyőzelmét, Svájcba csak akkor utaznak át, amikor a karaván az Alpokba ér. Ott úgy sem lesz miért megnézni az ausztrál sprinterzsenit.

Szavazás

Megnyeri-e hetedszer is a Tourt Lance Armstrong?

---- "Nagyon nehéz volt a szakasz eleje, már az első pillanattól többen is szökéssel próbálkoztak, végül összeállt egy olyan szökevénycsapat, amelyet előreengedett a mezőny. Ebben az egyik csapattársam, Kaszecskin is részt vett, úgyhogy számunkra ez megfelelt, nem kellett dolgozni, de éppen elég erőfeszítésbe tellett a négy egymást követő emelkedőn a mezőnyben maradni.

A hegyeken szét is szakadt a mezőny, nekem sikerült megragadnom az első nagy bolyban, de a síkon újra összerázódott a mezőny. Újabb szökési kísérletek következtek, csapattársamnak, a zöld trikóra hajtó Hushovdnak is sikerült elmennie.

Az összetett legjobbjaira nem volt veszélyes, a sprintereket viszont zavarta, McEwen csapata, a Lotto meg is próbálta a részhajrá előtt elkapni a szökevényeket, szerencsére nem sikerült. Ezt követően lecsillapodott a mezőny, fújtunk egy nagyot, de az utolsó emelkedőn újra nagyon nagy lett az iram, ezt már nem bírtam, végül nyolc és fél percet kaptam a legjobbaktól.

Immár bizonyos, hogy Armstrong meg akarja tartani a sárga trikót a Tour végéig. Lehet, hogy néhány napja mást mondott, de a mezőnyben csak azt látjuk, hogy a Discovery keményen küzd Armstrongért.

Vasárnap a hegyimenőké lesz a főszerep, arra kell figyelnem, ne kerüljek nagy hátrányba. Szerencsére hétfőn pihenőnapunk lesz, erőt kell gyűjtenem a jövő heti kemény hegyi szakaszokra, mert azokat is át kell vészelni valahogy." ----
Bár a vasárnapi etap jóval rövidebb ("csupán" 171 kilométer), mint a szombati, az idei Tour de France kilencedik szakasza alaposan próbára teszi majd a résztvevőket.

A mezőnynek az első pihenőnap előtt még meg kell másznia a négy harmadik kategóriás hegyet, meg kell hódítania a második kategóriás Grand Ballont (1338 méter), majd 60 kilométerrel a befutó előtt fel kell másznia az első kategóriásnak minősített Ballon d’Alsace-ra (1171 méter).

Ez utóbbi kilenc kilométer hosszan 6.8 százalékos emelkedővel "kedveskedik" a bringásoknak - érdekesség, hogy 1905-ben ez volt az első hegy a Tour útvonalán. Ami az esélyeket illeti: a sprinterek aligha fárasztják magukat ezen a napon, nagy kérdés, hogy az aktuális szökés résztvevőit milyen messzire engedik majd Armstrongék. Mert ezen az etapon a Discoverynek már nagyon kell figyelnie.

TV: Eurosport, 12.00 (élő); ARD, 11.30 (élő).
Internet: www.letour.fr
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik