Szabó: Csúnyán becsaptak!

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2005.06.24. 21:06
Címkék
Nem csillapodik a "kihágási láz" válogatott vívóink körében, a jövő hét elején kezdődő zalaegeszegi Európa-bajnokság rajtja előtt újabb kerettagot zárt el az indulás lehetőségétől Szabó Bence szövetségi kapitány.
"Kapitányságom ideje alatt soha nem tapasztalt fegyelmezetlenségekkel találkozom az utóbbi időben: sajnos Juhász Attila után Decsi Tamást kellett kizárnom az Európa-bajnokság egyéni indulói közül" - kesergett Szabó. Mint ismeretes, Juhász azért nem lesz ott Zalaegerszegen, mert nem akart beköltözni a versenyzők számára elkülönített szállodába, Decsi pedig azért nem indulhat egyéniben a kardozók között, mert edzőjével, Decsi Istvánnal úgy keltek útra a szófiai Világkupa-viadalra, hogy arról nem tájékoztatták a kapitányt. "Elegem van, hogy öntörvényűen döntenek, az eredményekért pedig én, a szövetségi kapitány felelek. Kompromisszumképes ember vagyok, ráadásul kedden hazaértem a női tőrözőkkel Las Vegasból, így azt gondolom, legalább szólhattak volna - folytatta a szakember. - Tavaly, az olimpia előtt Ferjancsik Domonkost sem engedtem, hogy elutazzon egy másik versenyre, pedig ő komolyabb vívó. Decsi Tamás ügyében pedig csúnyán becsapva érzem magam."Decsi és édesapja időközben a határ közelében visszafordult, ám a kapitány nem másítja meg döntését, miszerint csupán a csapatversenyben számít Decsire, egyéniben helyette az eddigi tartalékot, Kósa Miklóst indítja. "Nem tartom megengedhetőnek, hogy egy nemzetközi megméretés előtt valaki kihagyjon edzéseket, egy kisbusszal elutazzon külföldre és éppen beessen az Európa-bajnokság rajtjára. Egyébként könnyen belátható, hogy mennyire nem helyes szombaton és vasárnap is versenyezni, amikor egy hazai rendezésű Európa-bajnokságon a következő szerdán már pástra kellene lépnie. Döntésemet ezért is tekintem véglegesnek. Juhász Attilának pedig csak annyit kellett volna megtennie az Eb-részvételért, hogy egy délutánt és egy vacsorát eltölt a válogatott társaival" - zárta megjegyzéseit Szabó.A vívóbotrány tehát folytatódik, csak nehogy a kardcsapat (Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Fodor Kende és Decsi Tamás) igya meg a levét Zalaegerszegen…
Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
9 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
41 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: Csikvánd – megújult öltözők, új klubhelyiség

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik