Ullrich nem bírta a tempót

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2005.06.19. 22:08
Címkék
Ahogyan azt egy nappal korábban megígérte, Aitor González az idei Svájci körverseny utolsó szakaszának utolsó emelkedőjén támadott. A 2002-es Vuelta a Espana győztese éppen elegendő előnyt tudott szerezni ahhoz, hogy a rangos viadal összetett első helyét is megszerezze.
Pedig a 2000 méternél is magasabb három csúcs megmászásával nehezített etap az ausztrál Rogers és a német Ullrich csatáját ígérte, ám ők - főleg a Tour-győzelemre pályázó Ullrich - ezen a napon nem tudtak kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Amúgy könnyen előfordulhat, hogy az ellenfelek jövőre már egy csapatban szerepelnek, ugyanis Rogers előszerződést kötött a német T-Mobile együttesével. Bár Rogers csak jövőre húzhatja fel a T-Mobile mezét, távozásának híre a csapatvezetők fülébe is eljutott - a Quick Step ausztrál menőjének nem lesz túl kellemes a következő néhány hónap.

Bodrogi László az összetettben a 67. helyen zárta a svájci viadalt, s ezúttal - ellentétben a tavalyi Svájci körversennyel vagy a néhány napja véget érő Luxemburgi körversennyel - nem sikerült emlékezetes produkcióval kirukkolnia. Bodrogi a hírek szerint nem tér haza az országos bajnokságokra, Franciaországban tudja majd meg a hírt: csapata nevezi-e a júliusi Tour de France-ra.

Szavazás

Megnyeri-e hetedszer is a Tourt Lance Armstrong?

Írja be az itt látható számot!
69. SVÁJCI KÖRVERSENY (a Pro Tour-sorozat futama). 9. (utolsó) szakasz, Ulrichen-Ulrichen (100 km): 1. Aitor González (spanyol, Euskaltel) 3:03:52, 2. Schleck (luxemburgi, CSC) 46 mp h., 3. Atienza (spanyol, Cofidis) azonos idővel, 4. Rogers (ausztrál, Quick Step) 48 mp h., …11. Ullrich (német, T-Mobile) 1:42 p h., …56. Bodrogi László (magyar, Crédit Agricole) 20:28 p h. A végeredmény: 1. Aitor González 33:08:51, 2. Rogers 22 mp h., 3. Ullrich 1:36 p h., …67. Bodrogi 1:05:03

CSAPATIDÔFUTAM, EINDHOVEN (a Pro Tour-sorozat futama, Hollandia): 1. Gerolsteiner (német; Fothen, Krauss, Lang, Schmidt, Peschel, Rich) 53:35, 2. Phonak (svájci) 3 mp h., 3. CSC (dán) 24 mp h., 4. Rabobank (holland) 51 mp h., 5. Discovery Channel (amerikai) 54 mp h.

45. SZERB KÖRVERSENY (2.2-es kategória). 4. szakasz, Vranje-Nis (119 km): 1. Danijel Czajkowski (lengyel, PSB) 2:44:54, 2. Schuler (német, Dessau) a. i., 3. Sztevics (szerb-montenegrói, Aerospace) a. i., …16. Arany Gábor a. i., …23. Vizer Barnabás a. i., …59. Garamszegi László a. i., …94. Szekeres Csaba 29 mp h., …96. Kiskó Gábor 44 mp h., …104. Lengyel Tamás (mind P-Nívó-Betonexpressz) 4:27 p h. 5. szakasz, Nis-Csacsak (187 km): 1. Tilo Schuler 4:44:10, 2. Smitt (orosz, Dinamo Moszkva) a. i., 3. Czajkowski a. i., …30. Arany a. i., 31. Garamszegi a. i., …34. Vizer a. i., …82. Szekeres a. i., …85. Kiskó a. i., 86. Lengyel a. i. Az összetettben: 1. Matija Kvasina (horvát, Perutnina Ptuj) 19:32:08, 2. Miholjevic (horvát, Perutnina Ptuj) 47 mp h., 3. Trofimov (orosz, Dinamo Moszkva) 1:42 p h., …14. Szekeres 5:34 p h., …18. Arany 6:01 p h., …55. Vizer 15:56 p h., …60. Kiskó 17:00 p h., …78. Garamszegi 23:43 p h., …85. Lengyel 24:51 p h.
Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
1 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
31 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
1 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik