Vörös Zsuzsanna: egyről a kettőre juthat

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.06.16. 22:01
Címkék
Az 1997-es moszkvai Európa-bajnokságon mutatkozott be a felnőttek között, és azóta nem hiányzott egyetlen kontinensbajnokságról sem. Sőt a válogatott meghatározó tagja volt, köré vagy inkább rá épült a csapat. Bár tavaly csak a váltóban szerepelt, az idén újra biztos pontja a magyar együttesnek.
Vörös Zsuzsannában nincsenek rossz érzések a lovasbaleset után (Fotó: Németh Ferenc)
Vörös Zsuzsannában nincsenek rossz érzések a lovasbaleset után (Fotó: Németh Ferenc)
Vörös Zsuzsannában nincsenek rossz érzések a lovasbaleset után (Fotó: Németh Ferenc)
Vörös Zsuzsannában nincsenek rossz érzések a lovasbaleset után (Fotó: Németh Ferenc)
Vörös Zsuzsannában nincsenek rossz érzések a lovasbaleset után (Fotó: Németh Ferenc)
Vörös Zsuzsannában nincsenek rossz érzések a lovasbaleset után (Fotó: Németh Ferenc)
- Számomra teljesen természetes, hogy minden évben indulok az Európa- és a világbajnokságon is, mindkét verseny hozzátartozik az életemhez, fontos a számomra. Az elmúlt év azért volt más, mint a többi, mert az Eb-t nem nyár elején, hanem szeptemberben, az idény végén rendezték meg, az olimpia és a Világkupa-döntő után. Az egyéni indulás a zsúfolt szezon zárásaként már sok lett volna, de a váltót nem akartam kihagyni - emlékezik vissza a magyar öttusasport első női olimpiai bajnoka, Vörös Zsuzsanna.

- A válogatottak közül ön az egyedüli, aki egyetlen Eb-ről sem hiányzott. Melyik volt a legemlékezetesebb a sok közül?
- Három hagyott mély nyomot bennem. A kilencvenkilences tamperei, amely a sydneyi olimpia első kvalifikálóversenye volt. Az első helyezett szerzett kvótát, és én úgy lettem negyedik, hogy nagyon szoros volt a befutó, négyen nyolc másodpercen belül értünk célba. Ezen a versenyen nagyon közel voltam az éremhez, a kvótát pedig utána a budapesti világbajnokságon nyert aranyérmemmel megszereztem. A következő a 2000-es székesfehérvári Eb, amelyen nyertem, ráadásul duplán hazai környezetben. A 2003-as Eb-re úgy utaztam, hogy előtte a világbajnokságon már megszereztem a kvótát, aztán az Eb-második helyemmel megint kiharcoltam. Az az ezüstérem nehezen jött össze, nagyon megdolgoztam érte, közben mindent átéltem, amit csak lehetett. Ráadásul az egyik leggyengébb lovat húztam ki.

- Ha már a lovat említi… Az idén a székesfehérvári Világkupán sem volt szerencséje ezzel a számmal, majd néhány hete a bonni versenyen még rosszabbul járt, olyan szerencsétlenül esett, hogy agyrázkódást szenvedett. Teljesen jól van már?
- Igen, a Sportkórházban újból alaposan megvizsgáltak, mindent rendben találtak, és már én is jól érzem magam. A múlt héten, amikor elkezdtem edzeni, még nem így volt, a végére nagyon elfáradtam, és az időváltozás is nagyon megkínzott, iszonyúan fájt a fejem. Mondták, hogy az agyrázkódás miatt viselt meg jobban az a szeszélyes időjárás. De már tényleg jól vagyok. Egyébként még sosem fordult elő velem az, ami Bonnban. Már a melegítőpályán is bevertem a fejem egy eséskor, de nem akartam abbahagyni a versenyt, és a pályára ilyen állapotban mentem be. Aztán a harmadik ugrásnál a ló oldalra ugrott, én meg előrerepültem, akkor lett agyrázkódásom, mert miután visszaültem a lóra, nem láttam rendesen a pályát.

- Ez a baleset nem hagyott kellemetlen emlékeket önben?
- Nem! Egyáltalán nincsenek rossz érzések bennem, jó hangulatban várom a versenyt.
- Akkor bizakodva várja az Eb-t?
- Kíváncsi vagyok, mire leszek képes… Máskor az Eb kicsit háttérbe szorul a világbajnokság mögött, a két verseny közti idő rövidsége miatt a vébére készülünk igazán, de most augusztusig lesz elég idő újra formába lendülni. Világbajnoki aranyam három is van egyéniben, Európa-bajnoki még csak egy…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik