Ibrahimovicnak a Juve és Capello a minta

IMI MARKOSIMI MARKOS
Vágólapra másolva!
2005.06.02. 20:23
Címkék
"Svédország világbajnok lesz! A csapatban benne van az aranyérem." Ahhoz képest, hogy néhány hónapja még sajtócsendben volt, Zlatan Ibrahimovic, a svéd válogatott és a Juventus támadója a Málta elleni, szombati selejtező felvezetéseképp meglepő nyilatkozattal állt elő.
Senki - értsd: az újságírók, a rádióhallgatók, a tévé előtt ülők - sem hitt neki, csak döbbenten figyelt, mire a csatár megismételte fenti szavait, majd hozzátette: "De csak akkor lesz a miénk az arany, ha mindenki annyi önbizalommal áll a feladathoz, mint én. Mert az aranyat fejben és lélekben lehet megnyerni. Heten-nyolcan már hiszünk benne, de ez még nem elég, a többieknek is csatlakozniuk kell hozzánk. A szertárossal és a gyúróval együtt az egész keretnek hinnie kell ebben."

Adódik a kérdés: honnan meríti Ibrahimovic ezt a hihetetlen mértékű önbizalmat? "Ez Capello érdeme - mondta erre a Juve első számú csatára. - Amikor megérkeztem Torinóba, az edzőm a következőkkel fogadott: »Nem számít, ha néha rosszul játszol, attól még neked mindig helyed lesz a csapatomban. Semmit sem kell bizonyítanod. Tudom, hogy ki vagy és mire vagy képes. Ez pedig bőven elég nekem.« Ennyi meg nekem volt elég. A világ egyik legjobb csapatánál a világ egyik legjobb edzője mondta ezt nekem. Ettől azonnal megkétszereződött az önbizalmam."

Ibrahimovic önbizalma a Juventusban minimum megduplázódott
Ibrahimovic önbizalma a Juventusban minimum megduplázódott
Ibrahimovic önbizalma a Juventusban minimum megduplázódott
Ugyanakkor azt nem tudni, hogy a Capello által tökélyre fejlesztett "lélekgyógyászi" szerepkört Lars Lagerbäck, a svéd válogatott szövetségi kapitánya mennyire tudja majd betölteni. Svédországban minimum kételkednek benne. Lagerbäck kicsit szorongva közelíti meg a nagyobb feladatokat, pláne a mostanit. Mert bár a keret többsége rengeteget fejlődött, a kapitánynak először kell olyan játékosokat is gardíroznia, akiknek a csapata kiesett az élvonalból. Márpedig Mattias Jonson, Mattias Svensson (mindkettő Norwich), Mikael Nilsson, Anders Svensson, Andreas Jakobsson és Michael Svensson (mind Southampton), illetve Marcus Allbäck, Marcus Lantz, Rade Prica, Joakim Persson és Magnus Arvidsson (mind Hansa Rostock) is tagja a keretnek. Hogy ők önbizalom terén nincsenek csúcson, az több mint valószínű.

Persze, Ibrahimovic erre a problémára is tudja a megoldást. "Nem kell mást tennie, csak idézni Capellót - mondta a csatár. - Tudatosítania kell bennük, hogy nekik már felesleges újra bizonyítaniuk, pontosak tudja, kik ők és mire képesek. Ennyi a recept, több hókuszpókuszra nincs szükség. Valahogyan így kovácsolnak aranyat. Capello és a Juventus már bebizonyította ezt, most rajtunk a sor."
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
2 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
3 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
3 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik