Mint ismeretes, Montoya, miután a gyors köre rosszul sikerült, hirtelen lelassított a pálya nem belátható, nagyon gyors szakaszán a Casino térnél a mögötte haladó Ralf Schumacher előtt, így a szintén a gyors körét menő Villeneuve belerohant az arra száguldó redbullos David Coulthard kocsijának hátuljába, amely aztán belecsapódott a toyotás kis Schumiba. Montoyát a rajtrács végére száműzték a mai nagydíjra, mondván, teljességgel elkerülhető balesetet okozott, de az érintettek a súlyos büntetés ellenére (vagy épp amiatt) továbbra is fel vannak háborodva.
A kolumbiai pilóta állítása szerint azért lassított le 80 kilométer per órára a pálya azon szakaszán szokásos 280 helyett, mert azt várta, hogy megelőzzék. Így aztán nem is érti, hogyan büntethették meg, és csapatfőnöke, Ron Dennis is osztotta ezt a véleményét: "A balesetek a Formula-1 részét képezik. Hogy megbüntessenek egy sofőrt és ezzel tönkretegyék az egész hétvégéjét, az egy kissé túlzás. Ráadásul fellebezni sem tudunk a döntés ellen, tehetetlenek vagyunk" - kesergett a McLaren első embere.
Az "áldozatok" közül még David Coulthard volt a legmegértőbb, aki egyszerűen csak helyeselte a versenybíróság döntését, de Ralf Schumacher például igencsak dühösen reagált a hírekre. "Montoya feltartott, hogy így jelezze, korábban én is feltartottam. Szerintem meg sem fordult a fejében, hogy balesetet okozhat, de akkor is teljesen felesleges volt, amit csinált."
Még tovább ment a kolumbiai pilóta bírálatában Jacques Villeneuve, aki ostoba és veszélyes manővernek minősítette Montoya fékezését. "Hogy mennyire volt komoly? Én is, meg egy pár néző is, könnyen meghalhattunk volna. Azt kell mondjam, rendkívül veszélyes helyzet volt. Szerencse, hogy nem Coulthard kerekének mentem neki, hanem csak a hátuljába csapódtam bele, mert akkor könnyen berepülhettem volna valamelyik szállodába, és az nem lett volna jó" - mondta a kanadai világbajnok, aki okkal érzékeny az efféle helyzetekre. Édesapja, Gilles Villeneuve ugyanis egy hasonló balesetben vesztette életét: az 1982-es Belga Nagydíj szabadedzésén a lelassító Jochen Mass autójába szaladt bele hátulról, és az összeérő kerekek miatt Ferrarija a levegőbe emelkedett és többször megpördült, mielőtt a földbe csapódott.
Ráadásul maga Jacques Villeneuve is szereplője volt már hasonló, tragédiával végződő esetnek: a 2001-es Ausztrál Nagydíjon éppen Ralf Schumacher autójának ment neki hátulról, emelkedett a levegőbe és csapódott a kerítésbe, a BAR-Hondájáról leszakadó kerék pedig halálos sérülést okozott egy pályabírónak.
A Sauber pilótája teljesen egyet is értett a versenybírósággal. "Ha ezzel megakadályozzák, hogy a piólták ostoba, veszélyes dolgokat műveljenek a pályán, akkor helyeslek minden büntetést. Egyszerűen nem mehetsz 80-nal egy olyan szakaszon, ahol normálisan 280-nal mennek, ráadásul nem is belátható a pálya. Figyelned kell arra, hogy mások is vannak körülötted, ennyi az egész."
"Vannak pilóták, akik könnyen tanulnak a hibáikból, még ha nem is kapnak büntetést, mert elég intelligensek ehhez. Másokat hatszor is kizárhatnak a versenyből, és hetedszer is megteszik ugyanazt. Még nem tudom, Montoya melyik csoportba tartozik, de remélem a gyorsan tanulók közé, mert a másik fajta nagyon veszélyes" - mondta meg a magáét 1997 világbajnoka.