A félelem derbije következik

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.05.15. 00:23
Címkék
A hét végén a 36. fordulót rendezik meg a Serie A-ban, és miután a két bajnokesélyes, a Juventus és a Milan mérkőzését már beharangoztuk, most sort kerítünk másik két, nagy izgalommal várt csata előzetesére is.
Bruno Conti, a Roma edzője egy pillanatig sem tagadja, hogy szinte retteg a vasárnap délutáni Roma-Lazio derbitől, és azt is rögtön megmondja, hogy miért: "Nagyon régóta nem fordult elő, hogy mindkét római csapat ennyire hátul legyen a táblázaton, tulajdonképpen mindketten a kiesés elkerüléséért küzdünk. Azért aggódom, mert nem tudom, hogy a csapatom milyen formában van. Csütörtök óta edzőtáborban vagyunk, de cáfolom azokat a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a játékosok tiltakoztak a hosszú összezártság ellen. Elfogadnám-e a döntetlent? Nem, szükségünk van a három pontra."

A Romából egyébként eltiltása miatt hiányzik majd a csapatkapitány Francesco Totti, míg Pelizzoli, Zotti, Aquilani, Tommasi, Dellasz és Cerci sérüléssel bajlódik. Panucci és Dacourt sem teljesen egészséges, de ők vállalták a játékot.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
A Romához hasonlóan a Lazio is sajtócsendben van, azzal a különbséggel, hogy a kékeknél senki sem "szegte meg" a nyilatkozatszünetet úgy, mint Bruno Conti. Így aztán a Lazióról csak annyit lehet biztosan tudni, hogy a brazil César nem lép pályára, ugyanis szombatra virradó éjszaka elhunyt az édesapja, és a klub azonnal hazaengedte. A helyén alighanem Emanuele Filippini játszik majd, aki Dabóval, Liveranival és az ikertestvérével, Antonióval alkotja a középpályássort. Nagy kérdés, hogy a Papadopulo mesterrel mostanában nem túl jó viszonyban lévő Paolo Di Canio, az őszi 3-1-es Lazio-diadal hőse bekerül-e a kezdőbe.

Hasonlóan izgalmasnak ígérkezik az Udinese-Sampdoria összecsapás, a két gárda ugyanis holtversenyben áll a BL-indulást jelentő negyedik helyen.

B-liga
38. forduló, péntek esti mérkőzés: Verona-Perugia 2-1.
"Olyan fontos ez a mérkőzés, hogy szerintem nulla nullára végződik majd" - jósolt Francesco Flachi, a vendég genovaiak gólzsákja, míg edzője, Walter Novellino így fogalmazott: "Számunkra olyan lesz ez a találkozó, mint egy egyetemi vizsga." Luciano Spalletti udinei mester szavai: "A Sampdoria kemény ellenfél, de mindenképpen nyerni akarunk. A szerdai római kupameccs kifárasztott minket, ugyanakkor el is terelte a figyelmünket a vasárnapi csatáról."

Az Udinese egyébként fel akarja jelenteni az argentin Cufrét, a Roma védőjét, aki az északiak szerint szándékosan úgy beleszállt Marek Jankulovski bokájába, hogy a cseh középpályás (akit pénteken már meg is műtöttek) három hónapra harcképtelen lett.
Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
13 perce

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
23 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Bartucz László a német élvonalba igazolhat

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
2 órája

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
2 órája

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik