Duatlon: Csomor és Dengel az élen

O. F.O. F.
Vágólapra másolva!
2005.05.02. 21:31
Címkék
Sorrendben ötödik alkalommal várta a Somogy megyei Kaszó a duatlon szerelmeseit egy jó hangulatú versenyre, és a viadal immár negyedszer volt egyben sprinttávú országos bajnokság is.
A felnőttmezőny tagjai először öt kilométert futottak, majd 20 kilométert kerékpároztak, aztán újabb 2.5 kilométer futás következett. A hölgyeknél nem született meglepetés: a világbajnok Csomor Erika a fővárosi rövid távú ob után ezen az erőpróbán is nyerni tudott. A férfiaknál izgalmas küzdelem volt: az első futás után Pocsai Balázs haladt az élen, a második szám után már Török Dániel vezetett, a célba azonban szenzációs futással a fiatal Dengel Gábor érkezett be elsőként.Az ifjúsági és juniorkorosztály számára ez a verseny volt a válogató a debreceni duatlon Európa-bajnokságra. Ennek megfelelően színvonalas, kiélezett csata volt az első négy helyért. A szövetség ma véglegesíti a kontinensvetélkedő magyar résztvevőinek névsorát.Sprinttávú ob, Kaszó
(5 km futás, 20 km kerékpározás, 2.5 km futás)
Férfiak (68 induló). Bajnok: Dengel Gábor (Budaörsi TKE, edző: Zemen János) 52:31, 2. Pocsai Balázs (Debreceni SC) 52:45, 3. Török Dániel (TVK-Mali) 53:08, 4. Balogh L. (TVK-Mali) 53:12, 5. Bíró Zs. (Debreceni SC) 53:15, 6. Kaiser T. (Budaörsi TKE) 53:36. Nők (27). B: Csomor Erika (Budaörsi TKE, e: Zemen János, Pócsföldi Ottó) 1:01:07, 2. Koch Renáta (Mogyi SE Baja) 1:03:38, 3. Bognár Katalin (MAFC) 1:03:42, 4. Papp I. (Petőfi DSE) 1:04:25, 5. Gergelics N. (Anonym SE) 1:05:52, 6. Forró Zs. (Építők AC Kaposvár) 1:06:02
Legfrissebb hírek

Az utolsó pillanatban döntött a Rayo az Alavés ellen, nincs már nyeretlen csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2 perce

Átok ül a Juventuson: négy meccs óta nincs gól, vereség a Laziótól is

Olasz labdarúgás
19 perce

Darts: szenzációs döntőben, Humphries legyőzésével Van Veen lett az Európa-bajnok

Egyéb egyéni
19 perce

Pályakerékpáros-vb: aranyéremmel zárta pályafutását Viviani, Lavreysen történelmet írt

Kerékpár
1 órája

A legendás játékosát gyászoló Jets csodát tett Cincinnatiben

Amerikai sportok
1 órája

Norris szárnyalt Mexikóban, és visszaállt a bajnokság élére

F1
2 órája

Robbie Keane: Ha lecserélhettem volna az összes játékost a szünetben, megtettem volna…

Labdarúgó NB I
2 órája

Férfi röplabda Extraliga: sima sikerrel rajtolt a címvédő

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik