Totti bocsánatot kért

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.04.26. 22:15
Címkék
Többnapos hallgatás után kedden délben egy római rádióban végre megszólalt Francesco Totti, a Roma csapatkapitánya, aki öt mérkőzésre szóló eltiltást kapott, amiért a Siena elleni múlt heti bajnokin megütötte és elgáncsolta Colonnesét, a vendégek védőjét.
"Hibáztam, ezért mindenkitől elnézést kérek - kezdte Totti, majd megpróbálta megmagyarázni a történteket: - Ugyanakkor nagyon nehéz az embernek megőriznie a nyugalmát, amikor valaki folyamatosan a családját, a családtagjait szidja, az apai érzéseit vonja kétségbe. Nem akarom megismételni azokat a mondatokat, mert szerintem még Colonnese is elszégyellné magát. Én megfizetek a tettemért, de aki provokálja a másikat, azt is meg kellene büntetni. Tudom, hogy csapatkapitányként és futballistaként sem mutattam jó példát, ugyanakkor az ötmeccses eltiltás túlzottnak tűnik. Attól tartok, hogy ha nem római és Roma-játékos lennék, akkor jobban tudnám érvényesíteni az érdekeimet."

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
Szintén a Romával kapcsolatos hír, hogy Filippo Fusco, a brazil Matuzalem menedzsere tárgyalni kezdett a fővárosi klubbal a támadó középpályás megvételéről. Matuzalem jelenleg az ukrán Sahtart erősíti, de az a célja, hogy az idény végén visszatérjen a Serie A-ba, ahol már több klubban megfordult. Ha a Roma valóban megvásárolja a brazilt, akkor alighanem a francia Dacourt távozik a "farkasoktól".

Ugyancsak az átigazolási piac híre, hogy új vetélytársa van a Milannak a Gilardinóhoz vezető úton: a Parma válogatott csatára iránt az Arsenal is érdeklődik. A londoni sztárcsapat állítólag a nyáron meg akar válni néhány csillagától - Vieira és Henry nevét emlegetik a leggyakrabban -, és Gilardino tökéletes helyettese lenne a francia támadónak.

B-liga
35. forduló, hétfő esti mérkőzések: Ascoli-Genoa 0-3, Torino-Vicenza 2-1
Az élcsoport: 1. Genoa 65 pont, 2. Empoli 60, 3. Torino 59
Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
16 perce

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
26 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Bartucz László a német élvonalba igazolhat

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
2 órája

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
2 órája

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik