Vinokurov megtörte a jeget

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.04.24. 22:34
Címkék
A kazah Alekszandr Vinokurov nyerte meg a világ legrégibb klasszikus versenyét, a 113 éves (bár még "csak" a 91. kiírásánál járó) Liége-Bastogne-Liége-t. A T-Mobile számára kezdett kínos lenni az idény eleje, hiszen a négy világsztárral (Zabel, Klöden, Ullrich és Vinokurov) felálló gárda ebben az idényben még semmit sem nyert a Pro Tour-sorozatban.
A viadal a céltól 53 kilométerre érkezett el a kulcspillanatához: ekkor még minden menő a mezőny elején volt, ám amikor a német Voigt robbantott, egyedül Vinokurov tartott vele. Ôk ketten már egyedül mászták meg a hátralévő öt dombot, köztük a híres Redoute-ot és a Saint Nicolas-t, és a hajrában a kazah különösebb gond nélkül hagyta maga mögött az erejével teljesen elkészülő szökevénytársát. A 31 éves Vinokurov, aki állt már dobogón a Tour de France-on, világbajnokságon és olimpián is, pályafutása 39. profi győzelmét érte el a doyennek becézett egynaposon, amely a tavaszi Pro Tour-viadalok közül az utolsó volt.Végül egy doppinghír: visszavonulása után néhány héttel lebukott Jens Fiedler, a németek háromszoros olimpiai bajnok pályaversenyzője, aki egy angliai viadal előtt produkált pozitív (amfetaminnal "túlzsúfolt") mintát.91. Liége-Bastogne-Liége (a Pro Tour-sorozat állomása, 260 km):
1. Alekszandr Vinokurov (kazah, T-Mobile) 6:29:09 (átlag: 40.09 km/ó), 2. Voigt (német, CSC) a. i., 3. Boogerd (holland, Rabobank) 14 mp h., 4. Bettini (olasz, Quick.Step) 24 mp h., 5. Evans (ausztrál, Davitamon-Lotto) a. i., 6. Etxebarría (spanyol, Liberty Seguros) 27 mp h.
A Pro Tour-sorozat élcsoportja: 1. Danilo Di Luca (olasz, Liquigas-Bianchi) 130 pont, 2. Boonen (belga, Quick.Step) 112, 3. Freire (spanyol, Rabobank) 94, 4. Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 93, 5. D. Rebellin (olasz, Gerolsteiner) 86, 6. Boogerd (holland, Rabobank) 80

66. Giro dell’Appennino (1.1-es kategória, Olaszország):
1. Gilberto Simoni (olasz, Lampre) 4:51:27, 2. Niemec (lengyel, Miche) a. i., 3. Mazzanti (olasz, Ceramica Panaria) a. i.
Georgiai körverseny (2.1-es kategória). 5. szakasz, Gainesville-Brasstown Bald Mountain (182.4 km): 1. Tom Danielson (amerikai, Discovery Channel) 5:06:15, 2. Leipheimer (amerikai, Gerolsteiner) 14 mp h., 3. Armstrong (amerikai, Discovery Channel) 59 mp h. Az összetettben: 1. Tom Danielson 21:54:44, 2. Leipheimer 4 mp h., 3. Landis (amerikai, Phonak) 9 mp h., ...5. Armstrong 1:41 p h.

Északszász körverseny (2.1-es kategória). 4. szakasz, Herzberg-Göttingen (186.8 km):
1. Robert Förster (német, Gerolsteiner) 4:29:07, 2. Bencik (cseh, System-Zvvz) a. i., 3. Trampusch (osztrák, Akud Arnolds Sicherheit) a. i. Az összetettben: 1. Steffen Radochla (német, Team Wiesenhof) 17:28:48, 2. McEwen (ausztrál, Davitamon-Lotto) 2 mp h., 3. Schumacher (német, Shimano-Memory Corp) a. i.
Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
16 perce

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
25 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Bartucz László a német élvonalba igazolhat

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
2 órája

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
2 órája

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik