Krucsó hibátlanul kezdett

O. F.O. F.
Vágólapra másolva!
2005.04.22. 23:04
Címkék
A budapesti Nemzeti Lovardában pénteken megkezdődött az év egyik rangos díjugrató-eseménye, a hagyományos gróf Széchenyi István-emlékverseny.
A háromnapos nemzetközi viadalra népes mezőny jött össze: nyolc országból 150 lovat neveztek. A magyar éllovasok így színvonalas versenyszámokban mérhetik fel, hol tartanak a felkészülésben. A nyitó erőpróbát, a fiatal lovak küzdelmét a szlovák Juraj Hanulaj nyerte meg Carolando nevű lovával, az idei kaposvári Mesterek Tornája-győztes Szuhai Gyula előtt. A Kis kör nyitó számában 66-an próbáltak szerencsét, és a hiba-idős szám végén a Krucsó Szabolcs, Camelot duó örülhetett az első helynek. Igazi izgalmakat ígért a nagy kör elődöntője is, amely lapzártánk után ért véget.GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY, NEMZETI LOVARDA
Fiatal lovak versenyszáma (24 induló): 1. Juraj Hanulaj (szlovák), Carolando nevű lovával, 0 hibapont/54.65 másodperc, 2. Szuhai (Gyulafarm Kft.), Mamma Mya n. l. 0/57.84, 3. Laufer (szlovén), Acapulcon. l. 0/58.05. Kis kör nyitószám (66 induló): 1. Krucsó Szabolcs (Toll’96 Kft.), Camelot n. l. 0/57.65, 2. Fábiáncsics (Ceglédi LK), Atlanta n. l. 0/60.47, 3. Kovács K. (Morris LK), Penny n. l. 0/61.74
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
4 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
4 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
5 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
5 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik