Előzni készül a Juventus

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.04.16. 00:01
Címkék
A hétvégén a 31. fordulót rendezik meg a Serie A-ban, és bár ma a megszokottól eltérően három találkozóra kerül sor - Messina-Udinese, Roma-Reggina és Sampdoria-Palermo -, a közvélemény nagy része két holnap délutáni meccsre figyel. Természetesen azokra, amelyieken a két bajnokjelölt, a Juventus és a Milan lép majd pályára.A Juventus a Leccét fogadja, annak a Zdenek Zemannak a csapatát, aki Torinóban nem éppen szívesen látott vendég, hiszen évekkel ezelőtt ő robbantotta ki az úgynevezett "gyógyszerbotrányt", amely miatt első fokon elítélték a Juve csapatorvosát. A "zebráknak" három hiányzójuk van: a védelemből Zebina és (a nála jóval kevesebbet szereplő) Ferrara, míg a csatársorból a bokasérüléssel bajlódó Trezeguet nem áll Capello mester rendelkezésére, így elképzelhető, hogy a torinóiak a Zalayeta, Ibrahimovic, Del Piero hármassal kezdenek majd elöl. Az biztos, hogy minden erejükkel győzelemre törnek, hiszen szerdán kiestek a BL-ből, így számukra már "csak" a bajnoki cím megnyerése maradt, mint lehetséges cél.
"A búcsúnk nem a világ vége, előre kell néznünk, és a következő meccsre kell összpontosítanunk. Ne feledjük, hogy a Milanhoz képest előnybe kerültünk, mert a piros-feketékre most jelentős nemzetközi erőpróbák várnak, így mi pihentebbek leszünk a hajrában" - jelentette ki Luciano Moggi, a Juve általános igazgatója. A Lecce a Trepuzzi nevű amatőrcsapat elleni 14-0-val készült a torinói kirándulásra, Konan négy gólt szerzett, Vucsinics hármat.
Ami a Milant illeti, a piros-feketék még csütörtökön is pihentek a keddi BL-meccs után, és csak tegnap kezdtek el készülni a Siena elleni fellépésre. A csapatból valószínűleg csupán a térdsérüléssel bajlódó Pirlo fog hiányozni, míg szerencsére már jobban van és játékra kész Dida kapus, akit az Inter elleni találkozón vállon dobtak egy petárdával (a vállról indítható rakétával szemben ez volt a vállra érkező rakéta - ha ennyit megengedhetünk magunknak). A Siena-játékosok nevében az egykor az Interben is megforduló Colonnese nyilatkozott: "Nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni, bár a Milan nagyságát nem vonjuk kétségbe. Reméljük, hogy olyan eredményesek leszünk, mint Dávid volt Góliát ellen."
A mai találkozók közül egyébként kiemelkedik a Sampdoria-Palermo összecsapás, amelyen egyértelműen a negyedik hely, azaz a BL-indulás a tét: amelyik csapat nyer, az egyfelől lerázza a másikat, másfelől akár meg is előzheti az Udinesét, így a dobogó tövébe érhet.
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
4 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
5 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
5 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
6 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik