Több mint száz induló

F. L.F. L.
Vágólapra másolva!
2005.04.15. 22:07
Címkék
A Tolna Megyei Kerékpáros-szövetség és a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros-egyesület ma zombai központtal rendezi meg a 2005-ös országúti megyebajnokságot, amely országos idénynyitó viadal is egyben.
A nevezések alapján 15 egyesület csaknem 120 igazolt és amatőr, utánpótláskorú és felnőtt bringását várják a mai idénynyitóra. A verseny útvonala ebben a formában ugyan újdonság, ám egyes szakaszai (Kisdorog-Tevel, Kurd-Lengyel- Kisvejke-Závod) az elmúlt években már szerepeltek a Gemenc Nagydíj programjában.A rajtot Zomba központjában jelölték ki, míg a cél a községtől mintegy három kilométerre fekvő Paradicsompusztánál lesz. A viadal 10 órakor a kezdő fiúk és a haladó lányok 19 kilométeres futamával kezdődik. A 123 kilométert tekerő felnőtt férfiak, a 95 kilométert bringázó ifjúsági fiúk, valamint a 75 kilométeres körre rajtoló serdülő fiúk, felnőtt nők és amatőr férfiak mezőnye tíz perccel később startol, míg a haladó fiúk, illetve a serdülő és ifjúsági lányok (45 km) 10.45-kor indulnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik