Nagy menetelés után

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.04.13. 23:19
Címkék
Varga Gabriellára nehéz feladatok várnak az idén is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Varga Gabriellára nehéz feladatok várnak az idén is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Varga Gabriellára nehéz feladatok várnak az idén is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Varga Gabriellára nehéz feladatok várnak az idén is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Varga Gabriellára nehéz feladatok várnak az idén is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Varga Gabriellára nehéz feladatok várnak az idén is (Fotó: Meggyesi Bálint)


- Kipihente már az öthetes világ körüli út fáradalmait?
- Igen, most már "egyenesbe jöttem". Bevallom, nem volt egyszerű teljesíteni ezt a túrát. A Szöult, Sanghajt és Tokiót magába foglaló utazást három héttel ezelőtt kezdtük, ezalatt haza sem jöttünk - felelte Varga Gabriella Európa-bajnok tőröző. - Az első állomáson még bronzérmes voltam, ám a másik két versenyen kilencedik lettem, vagyis éppen lemaradtam a döntőről. Szoros aszszókban ugyan, de kikaptam, mert akkorra elfogyott a tartalékom.

- Ezt hogy kell érteni?
- Én az a versenyzőtípus vagyok, akinek mindig szüksége van edzésekre, ám ez idő alatt erre nem volt mód, hiszen edzőnk, Bernáth Zoltán nélkül voltunk kinn Knapek Edinával. Hiába edzettünk mi egymással, az nem ugyanaz, mintha a mesterrel tennénk.
- Egyébként hogyan viseli az ilyen hosszú utakat?
- Nehezen. Szerencsére ma már mindenhol velünk lehet a telefon, és az megkönnyíti az érintkezést. Persze így is aggódom a szüleimért, no meg ők is értem, de a nehézségeken átlendít, ha beszélhetek velük telefonon. Hihetetlen, mennyit jelent egy-egy biztató szó azoktól, akik egyengetik a pályafutásodat, nekem például a szüleimen kívül az edzőm és Balázs János a nagy segítség. Egyébként a szüleim saját bőrükön tapasztalták, hogy a sportolás életforma, versenyző korukban ők is sokat voltak távol a szeretteiktől, igaz, ők még nem utaztak ennyit, mint a mai sportolók.

- Térjünk vissza a versenyekhez! Kairóban újra döntős, ötödik lett, pedig erre a versenyre sem edzhetett túl sokat.
- Valóban nem, mert a hazaérkezés után csupán egy napunk volt itthon, az meg jóformán a ki- és bepakolással, a csomagcserével telt el. Az az igazság, hogy itt nem volt túl erős a mezőny, úgy fogalmazhatok, hogy jót versenyeztünk. Viszont a következő, a szentpétervári viadal maga volt a csőd, mert addig mindenhol volt magyar döntős, érmes, ott viszont egyikünk sem jutott a nyolc közé. Akkorra teljesen elkészültünk az erőnkkel.
- Egy éve már teljesített egy hasonló "erőltetett menetet", mégis úgy veszem ki a szavaiból, hogy az idei jobban megviselte.
- Jól érzi, ez most fárasztóbb volt. Képzelje, az egyhetes pihenő alatt tényleg csak pihentem, pedig a semmittevés nem nagyon jellemző rám. Tudja, tavaly nagyon nagy cél, az olimpiai részvétel lebegett a szemem előtt, a világranglista negyvenvalahanyadik helyéről kellett feljönnöm az élmezőnybe, hogy ott lehessek Athénban. Akkor félholt állapotban mindig a nagy álom valóra váltása adott újra és újra erőt. Végül meglett az eredmény, hiszen a tizenegyedik helyemmel kijutottam az olimpiára.

- Most viszont már ötödik a rangsorban.
- Igen, ilyen jól még sosem álltam.
- Ráadásul még javíthat is az októberi világbajnokságig, hiszen rövid szünet után következnek az újabb versenyek.
- Még hátravan néhány viadal, de szerencsére azokra nem kell sokat utazni, és edzeni is terv szerint tudok majd. Pénteken például egy hétre Tatára költözünk, és ott biztos pótolom majd az elmúlt időszakban kiesett munkát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik