Nuno Ricardo Oliveira Ribeiro "Maniche" portréja

nemzetisége:
portugál
47/7
születési hely:
Lisszabon
ideje:
1985.02.05.
pozíció:
középső védekező középpályás
magassága:
173 cm
súlya:
69 kg
korábbi klubjai:
Benfica, FC Alverca, Dinamo Moszkva, Chelsea (kölcsönben), Atletico Madrid, Inter (kölcsönben)
sikerei:
Világkupa-győztes (2004), BL-győztes (2004), UEFA-kupa-győztes (2003), portugál bajnok (2003, 2004), Portugál Kupa-győztes (2003), portugál Szuperkupa-győztes (2003), angol bajnok (2006), Eb-ezüstérmes (2004), vb-résztvevő (2006), az Eb álomcsapatának tagja (2004), az év csapatának tagja az uefa.com szerint (2004), az év csapatának tagja az Onze Mondial szerint (2004), a vb álomcsapatának tagja (2006)

A képzett támadó középpályás 2002-ban tűnt fel a nagyvilág számára, amikor az FC Porto alapembere lett, ami azért is érdemel figyelmet, mert Maniche a legnagyobb hazai rivális, a Benfica neveltje, sőt, hét évig volt igazolt labdarúgójuk! A 2004-es Európa-bajnokságon is szerepelt, majd több szavazáson is helyet kapott az Év csapatában - ahhoz képest, hogy nem sokkal előtte egy teljes álló évig klubnélküli volt…


A kis Nuno Ricardo Oliveira Ribeiro Lisszabonban született, s a Benfica akadémiáján kezdett el futballozni. 1995-ben került fel a nagyok közé és már akkor nagy jövőt jósoltak neki, lévén az összes utánpótlás-válogatottat végigjárta. Ennek ellenére nemsokára kölcsönadták az FC Alvercának, majd igencsak elfelejtkeztek róla, hiszen három éven át erősödhetett a kiscsapatban. Kárpótlásul a Benficánál is lehúzott három idényt, bár az egykoron szárnyaló Sasok történelmük egyik mélypontját élték akkoriban. 2001-ben összerúgta a port vezetőivel – még mielőtt sajnálni kezdenénk, elárulom, hogy Maniche az éjszaka császárának számított akkoriban, s roppant sportszerűtlen életmódja és kezdődő alkoholizmusa miatt lett hírhedett. Még az edzések látogatásától is eltiltották, így aztán a teljes szezont kihagyta s csak saját maga tréningezett.

A Porto mégis látott benne fantáziát, bízva abban, hogy nem törte meg a kényszerszünet, így 2002 nyarán szerződést kötöttek vele. A Portóba hamar beverekedte magát, José Mourinho mester egyik kedvencévé vált, sőt, a válogatottban is stabil kerettag lett. Kulcsszerepet játszott az UEFA-kupa és a BL elhódításában is, majd végigrobotolta a hazai rendezésű Európa-bajnokságot is, sőt, a hollandok elleni a torna legszebb gólját szerezte. Némi meglepetésre maradt Portóban, pedig hívta a Real Madrid és a Chelsea is. Akkor ő maga sem gondolta volna, hogy amikor új állomáshelyére költözik, a morcos-hideg Moskau-felirat lesz a légipostán feladott ládáin. Az oroszok 15 millió eurót sem sajnáltak érte, de később alaposan megbánták eme tettüket.

Egy fél év után Mourinho a Chelsea-hez vitte, kölcsönbe, ám Manniche a stílusához közel álló Premiership ritmusát nem tudta felvenni, mondhatni, kudarcot vallott. A londoniak sajnáltak is érte 9 millió eurót, amennyit az oroszok kértek – nem úgy az Atletico Madrid! Maniche mögött ekkor már egy kiválóan sikerült világbajnokság állt, hiszen hét mérkőzésen kétszer is eredményes volt, be is került a torna álomkeretébe. Spanyolországban nem ment neki rosszul a játék, de 2008 januárjában itt is kitelt becsülete s továbbállt az Interhez. Az olaszok fél évre kérték kölcsönbe, egymillió eurót fizettek bérleti díjként, s nyáron vásárlási opcióval is rendelkeznek.

A kis pocakot és kisdobosos tokát növesztő Mani nyolc Eb-selejtezőn egy fontos góllal segítette hazáját, s egy kis szerencsével a kontinenstornán testvére, Jorge Ribeiro is kerettag lehet.

Szülei a futballra predesztinálták: kiskorában még a nevét is a Benfica egykori remek svéd támadója, Michael Manniche (így, két n-nel) után kapta. Pedig merőben elhibázott a névadás, hiszen nem is rá, hanem Jim Carrey-re hasonlít…