Bitter ismét pontszerző

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.03.28. 22:10
Címkék
Bitter Sándor (középen) remekelt
Bitter Sándor (középen) remekelt
Bitter Sándor (középen) remekelt
Bitter Sándor (középen) remekelt
Bitter Sándor (középen) remekelt
Bitter Sándor (középen) remekelt
A 24. endurance-vb idénynyitója másolata volt a tavalyi évad első versenyének. Az Asseni 500 kilométeres 2004-ben is a szezon első viadala volt, míg a múlt év után az idén ismét a gyári Suzuki-csapat nyerte meg a hollandiai sprintversenyt. A gyári Suzuki-duó sikere azonban másképp született meg, mint tavaly: 2004-ben kis különbséggel diadalmaskodott, míg húsvéthétfőn egy pillanatra sem forgott veszélyben az első helye. A pole pozícióból rajtolva a Vincent Phillippe, Kitagava Keicsi páros az 5. körben elkezdte a lekörözéseket, a 19. körben már 40 másodperccel vezetett a második helyezett előtt, a 60. körben egy kör előnye volt, a célban pedig két kört vert az ezüstérmesre.

A Suzuki Austria vezérpilótája, Bitter Sándor nem volt túlságosan elégedett, Bitti ugyanis mindent megtett a minél jobb helyezés érdekében, ám mivel az endurance csapatsport, egymaga kevés volt ahhoz, hogy a gárda a hatodik helyen végezzen. Bitter a csapata legjobbja volt - a 22. helyről a hatodikra zárkózott fel 35 kör alatt -, mellette még a szlovén Malec nyújtott elfogadható teljesítményt, az osztrák Klein ugyanakkor nagyon rossz volt az esőben, mindent elrontott. "Csapatom taktikai hibát követett el azzal, hogy az utolsó ember Klein volt, miatta körönként nyolc másodperc hátrányt kaptunk, a hatodik helyről visszacsúsztunk a tizenötödikre. Ez pedig óriási csalódás a számomra, hiszen sokkal többet szerettem volna elérni" - búslakodott Bitter, akinek a motorozására felfigyelt a Pirelli gumigyár, és exkluzív szerződést kötött vele az idei vb-re. Vagyis Bitti még gyorsabb lehet.

A másik két magyar is emlékezetes versenyt mutatott be. Rosivall Ágoston karrierje első vb-futamán esőben a csapata legjobbja volt, és ennek köszönhetően alakulata simán beverekedte magát a legjobb húszba. A 2002 után először vb-szereplő Vida Tibor is elégedett lehet, mert bár csak két napot motorozott a csapatával, elég jól összebarátkozott új gépével, a legendás MV Agustával. Vidáék a 30. helyről rajtoltak, és végül a 19.-ként értek célba.

ASSENI 500 KILOMÉTERES, AZ ENDURANCE vb 1. futama, Assen: 1. Vincent Philippe, Kitagava Keicsi (francia, japán, Suzuki) 130 kör, 2. Kellenberger, Morillon, Muff (svájci, francia, svájci, Kawasaki) 2 kör hátrány, 3. Hutchins, Falcke, Mizera (brit, brit, német, Kawasaki) 3 k h., …15. Klein, Malec, Bitter Sándor (osztrák, szlovén, magyar, Suzuki) 8 k h., …17. Schmassmann, Albrecht, Rosivall Ágoston (svájci, német, magyar, Suzuki) 9 k h., …19. P. Meyer, S. Meyer, Vida Tibor (német, német, magyar, MV Agusta) 9 k h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik