A Juventus letudta a kötelezőt

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.03.20. 01:32
Címkék
Szombaton a Siena-Lazio összecsapással kezdődött meg a Serie A 29. fordulója, és a nyitó meccs rögtön meglepetést hozott, ugyanis a toszkán gárda két vállra fektette a mostanában javuló formában lévő római alakulatot.
Az eseménytelen első félidő után a másodikban sokkal több helyzet alakult ki, és a lehetőségek alapján a Lazio állt közelebb a győzelemhez. A hárompontos találatot azonban a hazaiak vitték be a 60. percben: szögletet követően a Juventustól kölcsönkapott horvát Tudor fejelt Sereni kapujába. A hajrában Liverani egyenlíthetett volna, de a labdája centikkel elkerülte a kaput.

Este aztán a társlistavezető Juventus következett, amely a Regginát fogadta. A déli vendég cseppet sem lepődött meg, az első félidő két legnagyobb helyzetét a bordó mezesek csatára, Marco Borriello hagyta ki, méghozzá fejjel. A fordulás után aztán a Juve feljebb kapcsolt, és a 65. percben egy remek akció végén vezetést szerzett: Zlatan Ibrahimovic a tizenhatos előteréből a bal oldalon tisztán kiugró Alex Del Pieróhoz sarkazta, és a veterán csatár tíz méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot. A Juve ezzel el is döntötte a három pont sorsát, és hátradőlve figyelheti a mai eseményeket.

A vasárnapi folytatásban elsősorban az esti Roma-Milan találkozó lesz érdekes, Rómában óriási érdeklődéssel várják Bruno Conti edző első bajnoki mérkőzését a "farkasok" kispadján. Az új tréner pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Cassano, Montella, Totti trióval kíván pályára lépni, és hogy egyes sajtóhírek ellenére nem veszett össze Antonio Cassanóval, akit napjaink egyik legnagyobb olasz labdarúgójának tart. "Nem tagadom, még egykori mesteremet, Nils Liedholmot is felhívtam, hogy tanácsot kérjek tőle" - ismerte el Conti.

A Rómából az eltiltott Dellasz és Mexes mellett két kapus, Pelizzoli és Zotti is hiányzik, így a fiatal Curci őrzi majd a kaput, míg a másik oldalon Sevcsenko, Nesta és Serginho hagyja ki a rangadót. A Milannál Maldini 2007-ig, míg Ambrosini 2008-ig meghosszabbította szerződését.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
4 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
5 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
5 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
6 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik