Sidi Péter hatodikként zárt

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
Vágólapra másolva!
2005.03.04. 22:02
Címkék
Sidi Péter címvédésre készült, végül a dobogóról is lemaradt (fotó: Meggyesi Bálint)
Sidi Péter címvédésre készült, végül a dobogóról is lemaradt (fotó: Meggyesi Bálint)
Sidi Péter címvédésre készült, végül a dobogóról is lemaradt (fotó: Meggyesi Bálint)
Sidi Péter címvédésre készült, végül a dobogóról is lemaradt (fotó: Meggyesi Bálint)
Sidi Péter címvédésre készült, végül a dobogóról is lemaradt (fotó: Meggyesi Bálint)
Sidi Péter címvédésre készült, végül a dobogóról is lemaradt (fotó: Meggyesi Bálint)
Sidi Péternek ezúttal nem jött össze az éremszerzés. Pedig címvédőnk nem állt messze tőle, az alapversenyt követően ugyanis az 598 kört lövő szlovák Zoltan Balaz és osztrák Mario Knögler mögött a harmadik helyen került a nyolcas fináléba. Igaz, rajta kívül még ketten - a norvég Are Hansen és a szlovákiai Gönci József - is 596 kört lőttek, vagyis igencsak szorosnak ígérkezett a végjáték. Komáromi puskásunk végül 10.2 körös átlagot produkált - mindössze egy kilences találat csúszott be nála -, ám ez is kevésnek bizonyult a dobogóhoz, mivel a többiek még pontosabban céloztak. Sidi tehát végül hatodikként zárt, az érmeken pedig Balaz, Hansen és Gönci osztozhatott.

A pisztolyos nők mezőnyében Csonka Zsófia jutott döntőbe, akinek 98.3 körös eredményével a nyolcadikról a hatodik helyre sikerült előrelépnie. A csapatok közül a Sidi, Papp Máté, Kováts Ádám alkotta puskás trió a hatodik, a Csonka, Sike Renáta, Erdős Dorottya pisztolyos hármas pedig negyedik lett.

A futócéllövők pénteken a lassú lövésen jutottak túl, s a junior fiúknál félidőben Kovács Norbert vezet, a csapat a második, míg a lányoknál Keczeli Bianka ötödikként várja a folytatást.
"Egyre inkább az a meggyőződésünk, nem a véletlennek tudható be, hogy mindig a magyar versenyzőket viszik el doppingvizsgálatra - mondta Kovács Tibor főtitkár. - Amennyiben ugyanis van döntősünk, biztosan tőle vesznek mintát. Ráadásul a ruhaellenőrzést is sokkal komolyabban veszik a magyar lövők esetében, mint másoknál. Ez pedig eléggé idegesítő. Sajnos, úgy tűnik, most üt vissza a magyar atléták és súlyemelők athéni doppingbotránya." ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
18 perce

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
51 perce

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
57 perce

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
1 órája

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
1 órája

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
1 órája

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik