Inzaghi: sérülésre sérülés

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.01.27. 23:03
Címkék
Emlékeznek még Filippo Inzaghira? A Milan csatára bokasérülése miatt hónapok óta harcképtelen, és bár úgy volt, hogy még januárban újra pályára lép a bajnokságban, egy újabb sérülés minden bizonnyal megakadályozza ebben.
Pippo szerda este az Udinese elleni Olasz Kupa-találkozón végre bekerült a csapatba, ám egy szerencsétlen mozdulat miatt (a dán Kröldruppal ütközött) megsérült az egyik kézközépcsontja, meg kell műteni, és egy újabb hónapos kihagyás vár rá. "Nagyon rosszkor jött ez az újabb sérülés, mert mindenképpen meg kell operálni a kezemet, de azt üzenem a szurkolóinknak: ne aggódjanak, egy hónap múlva visszatérek" - nyilatkozta a volt válogatott csatár.
Az említett kupameccset egyébként a Milan óriási csatában nyerte meg az Udinese ellen. Mind a két gárda mérsékelten tartalékos volt, és bár Ambrasini a hazaiaknak szerzett vezetést, a vendégek Di Michele duplájával fordítottak, és sokáig vezettek is. Aztán a váratlanul főszereplővé avanzsáló Ambrosini egyenlített, míg a hajrában a brazil Serginho szerezte meg - két gólpassz után - a piros-feketék győztes találatát. A meccsel kapcsolatos érdekesség, hogy a klub a találkozó másnapján 2007-ig meghosszabbította Serginho szerződését, aki rendkívül meghatódott ettől a gesztustól.
A kupanegyeddöntők csütörtöki folytatásában előbb a Cagliari fogadta a Sampdoriát, majd (lapzártánk után) az Atalanta az Intert. Szardínia szigetén a piros-kékek a cserecsatár Bianchi találatával gyorsan vezetést szereztek, aztán a hondurasi Suazo állította be a 2-0-s végeredményt. "Megérdemelten nyertünk, bár a Sampdoria végig egyenrangú ellenfelünk volt. A továbbjutásról nehéz nyilatkozni, mert a Sampból sokan hiányoztak" - értékelte a meccset Arrigoni, a Cagliari trénere.
Végül néhány átigazolási hír: felbontotta szerződését a Cagliarival Theofanisz Katerjannakisz, az együttes görög kapusa, akit orosz klubok keresnek; a Románál van próbajátékon Abel Xavier, a portugál válogatott hátvédje, aki legutóbb a Hannover játékosa volt, ám most nincs szerződése; a Juventus kölcsönadta horvát hátvédjét, Igor Tudort a Sienának.

Olasz Kupa
Negyeddöntő, első mérkőzések. További eredmények: Milan-Udinese 3-2 (Ambrosini 17. és 67., Serginho 84., ill. Di Michele 21. és 37.), Cagliari-Sampdoria 2-0 (Bianchi 4., Suazo 24.), Atalanta-Internazionale 0-1 (Martins 72.).

A visszavágókat február 16. és március 17. között játsszák.

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a scudettót 2005-ben?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
3 perce

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 perce

Női kosárlabda Euroliga: a Sopron főtáblás, a DVTK selejtez

Kosárlabda
45 perce

Wimbledon: Babosék a negyeddöntőbe jutottak, döntő pillanatokban hibáztak és kiestek Stollárék

Tenisz
50 perce

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
58 perce

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
1 órája

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik