Császári maradt az elnök

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.01.27. 23:35
Címkék
Bensőséges ünnepséggel kezdődött csütörtök délután Székesfehérvárott az Alba Volán Rt. székházában a Magyar Öttusaszövetség tisztújító közgyűlése: Császári Attila elnök a sportág, valamint az egykori tanítványok nevében emlékplakettel köszöntötte 75. születésnapja alkalmából László István edzőt, sok siker kovácsát.
Császári Attila 1996 óta elnök
Császári Attila 1996 óta elnök
Császári Attila 1996 óta elnök
Császári Attila 1996 óta elnök
Császári Attila 1996 óta elnök
Császári Attila 1996 óta elnök
Miután elhangzott, hogy a közgyűlés döntésképes, Császári Attila elnök megtartotta a 2004. esztendőt értékelő beszédét. Kiemelte, hogy versenyzőink továbbra is sikeresen szerepeltek a különböző világversenyeken, ezt jelzi a megszerzett 73 érem. Hozzáfűzte, hogy a férfi és a női szakág kiegészíti egymást, hol ez, hol az viszi a prímet, ezúttal a felnőtteknél a nők taroltak, minden világverseny egyéni aranyát elhozták: Vörös Zsuzsanna olimpiát- és világbajnokságot Füri Csilla pedig Európa-bajnokságot nyert. Az utánpótlásról szólva önkritikusan elismerte, hogy - bár vannak eredmények - ezen a területen elmaradt a régóta várt előrelépés. Szomorúan jegyezte meg, hogy a leépülés veszélye fenyegeti a szakosztályokat, ezért a meglévő értékeket még jobban meg kell őrizni, közösen még jobban kihasználni. A leköszönő elnökségnek januári ülésén fájdalmas döntést kellett hoznia: pénzhiány miatt elmarad a hagyományos februári meleg égövi táborozás, így versenyzőink Tatán készülnek majd.
A hozzászólások sorát Rátonyi Gábor, a BHSE küldötte nyitotta, aki sürgette az utánpótlás-nevelés erősítését. Miután a beszámolókat elfogadta a tagság, az elnökség lemondott, és következett a tisztújítás. A küldöttek újabb négy évre megválasztották a vezetőséget. Az elnök egyhangúlag Császári Attila maradt, aki 1996 óta tölti be ezt a posztot. Általános alelnök: Pakucs János, alelnökök: Tóth István, Medvegy Iván. Elnökségi tagok: Kulcsár Antal, Deák Ferenc, Kurucz Csaba, Martinek János, Rátonyi Gábor és Takács Péter.
Legfrissebb hírek

Bognár György hosszabbított a Pakssal – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
20 perce

„Nem éreztem a srácokon örömöt, felszabadultságot” – Damir Krznar tudja, hogyan változtasson ezen Újpesten

Labdarúgó NB I
22 perce

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
31 perce

Hátsó füves futballmentő túra: képriport Kustánszegről

Egyéb egyéni
44 perce

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
1 órája

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
1 órája

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik