Ronaldo engesztelhetetlen

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2005.01.25. 21:35
Címkék
A brazilok körül zajlik az élet mostanság a Real Madridnál, Ronaldo ugyanis még mindig meg van sértődve Wanderley Luxemburgo edzőre, miközben a legújabb galaktikusjelölt, Adriano olyan interjút adott, amely reménykedésre ad okot a blancók szurkolóinak.
Ronaldo vasárnap este, a Mallorca elleni bajnokin szokásától eltérően odamormogott valamit edzőjének, amikor a mester Solarit küldte be a helyére, majd a Bernabéu folyosóján elhelyezett kamera tanúsága szerint a melegítőfelsőjét látványos mozdulattal elhajította. Szemtanúk beszámolója alapján a végül 3-1-re megnyert találkozót követően a csatár sem az öltözőben, sem az azóta megrendezett edzéseken nem beszélt Luxemburgóval, aki viszont nem hajlandó a béketárgyalásokra. "Ha Ronaldo megsértődött, az az ő baja" - válaszolta a szakvezető az újságírók kíváncsiskodására, majd leszögezte: nem tartozik magyarázattal egyik játékosának sem.

Ronaldo unja, hogy lecserélik
Ronaldo unja, hogy lecserélik
Ronaldo unja, hogy lecserélik
Ronaldo holdudvarából közben kiszivárgott, hogy a futballistánál azért telt be a pohár, mert amióta Luxemburgo a csapathoz került, mind a négy bajnokin (Real Sociedad, Atlético Madrid, Zaragoza, Mallorca) lecserélte őt, ráadásul ez utóbbin minden eddiginél jobban hajtotta a tettvágy, hogy betaláljon a kapuba. A "szigetlakók" edzője ugyanis Hector Cúper, aki miatt Ronaldo 2002-ben elhagyta az Intert.
Adriano is az Intertől érkezhet, de a jelek szerint nincs szüksége egy túl szigorú (?) edzőre, hogy fehérbe öltözzön. "Nagyon örülök Florentino Pérez úr dicsérő és hívó szavainak. Nem tudom, mit hoz a jövő, de remélem, beteljesíthetem az álmomat és a Real Madrid elnökéét is" - mondta a csatár az El Día Después című spanyol lapnak. Adriano azt sem titkolta, hogy rengeteget köszönhet Arrigo Sacchinak, a Real jelenlegi szakmai igazgatójának: "Sacchi nagyon sokat jelent nekem, hiszen ő segített, amikor fiatalon a Parmához szerződtem. Számomra ő olyan, mintha a második apám volna."
Még két hír a királyi gárda háza tájáról: a Bernabéu új gyepszőnyege várhatóan február 3-án lesz kész, az orrtöréssel kedden sikeresen megműtött Walter Samuel pedig minden bizonnyal játszhat vasárnap a Numancia ellen - védőmaszkban.
A Király-kupa negyeddöntőjének első mérkőzései közül az Athletic Bilbao-Valladolid (II. oszt.) találkozó lapzártánk után ért véget, míg a többi összecsapást ma, illetve holnap játsszák.

Tv: A Sport1 ma 20.45-től élőben közvetíti a Sevilla-Osasuna Király-kupa-mérkőzést

Újabb brazil a Sevillánál

Bemutatták a bajnoki tabella negyedik helyén álló Sevilla legújabb igazolását, a brazil Adriano Correiát. A Coritibától érkező 21 esztendős védekező középpályás 2010-ig írt alá, kivásárlási árát pedig 50 millió euróban állapították meg. A játékos U20-as világbajnoknak mondhatja magát, tavaly pedig Copa Américát nyert a felnőttcsapattal.

Nem az Evertonnak

Fernando Lamikiz, az Athletic Bilbao elnöke viszszautasította az Everton ajánlatát Joseba Etxeberríáért - igaz, a klubvezető felajánlotta a csatárnak, ha elvágyódik, nem gördítenek akadályt az útjába.

Szavazás

Ki nyeri meg az idén a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 perce

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
29 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
35 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
51 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik