Bitter mégis Suzukival indul a vb-sorozaton

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.01.25. 20:51
Címkék
Az egész azzal kezdődött, hogy Erwin Wilding súlyos balesetet szenvedett a világ egyik leghírhedtebb utcai versenyén, a Makaói Nagydíjon. Az osztrák pilóta kómába esett, emiatt a WRT Honda Austria úgy döntött: nem indít csapatot az endurance-világbajnokságon.
Bitter Sándor a tavalyi vb-sikereiért kapott díjat mutatja – 2005-ben már dobogós helyezéseket remél
Bitter Sándor a tavalyi vb-sikereiért kapott díjat mutatja – 2005-ben már dobogós helyezéseket remél
Bitter Sándor a tavalyi vb-sikereiért kapott díjat mutatja – 2005-ben már dobogós helyezéseket remél
Bitter Sándor a tavalyi vb-sikereiért kapott díjat mutatja – 2005-ben már dobogós helyezéseket remél
Bitter Sándor a tavalyi vb-sikereiért kapott díjat mutatja – 2005-ben már dobogós helyezéseket remél
Bitter Sándor a tavalyi vb-sikereiért kapott díjat mutatja – 2005-ben már dobogós helyezéseket remél
Pedig Bitter Sándornak határozott hondás tervei voltak - Wilding lett volna a csapatfőnöke a gyári támogatottságú együttesnél. A magyar versenyző azonban nem maradt csapat nélkül: szinte azonnal szerződtette a Suzuki Austria, amelyet a világ legjobb tíz alakulata között emlegetnek.
- Nem lehettek könnyű napjai!
- Hamar összebarátkoztam a hondásokkal, ám nem sokkal ezután Erwin Wilding balesetet szenvedett, és azóta is kómában van. Miközben nagyon szurkolok neki, hogy felépüljön, lépnem kellett, mert a csapat lemondta a vébészereplést, én pedig magamra maradtam.
- Nem sokáig volt egyedül, a Suzuki szinte azonnal szerződtette.
- Ezen én lepődtem meg a legjobban. Amint kiderült, hogy a csapatom nem indul, rögtön bejelentkezett több kawasakis és yamahás csapat, sőt a tavalyi suzukis alakulatom, az átalakított Innodrom Team is felbukkant, de kaptam ajánlatot a legendás olasz márkától, az MV Agustától is. Végül az újonnan alapított Suzuki Austriát választottam.
- Amelynek nagyon jó híre van motorsportberkekben.
- Azt kell tudni róla, hogy a Yamaha Austria mindenható vezetője, Mandy Kainz alapította, azért, mert a vébé szervezője nem szerette volna, ha a sorozat Yamaha-kupává válik. Megkérték, hogy inkább egy suzukis csapatot szervezzen. Kainz úrnak pedig a Suzukinál is jó kapcsolatai voltak, nem jelentett problémát, hogy létrehozzon egy vébécsapatot. Utóbb kiderült, a Suzuki is látott fantáziát a kezdeményezésben, hiszen a legtöbb csapatával ellentétben mi megkapjuk a legújabb fejlesztésű versenygépet. A csapat rangját azonban mégsem ez érzékelteti a legjobban, hanem az, hogy a vébét szervező FGSport előzetes besorolása alapján a Suzuki Austria a világbajnokság legjobb tíz csapata között szerepel. Ez nagy megtiszteltetés és egyben óriási felelősség is.
- Hogyan lehet már a vébé rajtja előtt ilyen előkelő besorolást kapni?
- Az FGSport vezetői, a Flammini testvérek minden év elején, a nevezési határidő lejárta után technikai és adminisztratív felmérést készítenek, amelynek során vizsgálják a sorozatba benevező csapatok felkészültségét. Az idei felmérés alapján a Suzuki Austria bekerült az elitbe. Ez csak első hallásra meglepetés, mert a technikai hátteret és a szervezettséget tekintve tényleg az egyik legprofibb csapat vagyunk a mezőnyben.
- Akkor talán még jobb csapatba is került, mint a WRT?
- A WRT Honda és a Suzuki Austria a szervezettségében és technikai felkészültségében ugyanolyan szinten van, mindkét gárda gyári támogatású alakulat. A két csapat között mégis hatalmas a különbség: a Suzuki az idén mutatja be az új GSX-R1000-esét, és valószínűleg mindent megtesz annak érdekében, hogy az "újszülött" minél versenyképesebb legyen. Egyszóval a Suzukim technikailag ütőképesebb annál, mint amilyen a Hondám lett volna.
- Jól hangzik.
- Igen. Főleg azért, mert a kiváló technikai háttér mellett - a Suzukihoz hasonlóan a gumiszállító, a Pirelli is kiemelten kezeli új csapatomat - én leszek a Suzuki Austria első számú pilótája. Vagyis én leszek a motor első számú fejlesztője, tesztelője, és mindig én választhatom ki, hogy milyen alkatrészeket használjunk.
- Nagy reményekkel vághat neki a negyedik világbajnoki idényének.
- A terveim változatlanok: többször is dobogóra szeretnék állni az idén.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik