Fel tudsz majd pörögni, Gábor?

- Hogyhogy? Ezt komolyan mondja? - kérdez vissza hitetlenkedve Balogh Gábor, amikor megtudja, hogy olvasóink többsége rá kíváncsi.
- Miért olyan meglepő ez?
- Igazából nem tudom az okát… Talán azért, mert az ember úgy gondolja, mindig az aktuális sikeremberekről, a nagy eredményt elérőkről akarnak hallani, gondolok itt Vörös Zsuzsára, vagy esetleg a régi aranycsapatok tagjai az érdekesek.
- Megnyugtatom, Vörös Zsuzsától és Martinek Jánostól is kérdeztek, és voltak olyanok is, akiket az öttusa általános helyzete érdekelt, ám ön kapta a legtöbb voksot.
- Így még jobban örülök neki, nagyon jólesik.
- A voksolás jelzi, hogy a sportbarátok nem felejtették el Balogh Gábort. A mindennapi életben is érzi ezt? Például ma is ugyanúgy felismerik az utcán, mint mondjuk a margitszigeti vébé után?
- Hogy felismernek-e? Igen, az olimpia után volt jó pár alkalom, amikor megszólítottak, de ez más volt, mint öt éve. A kilencvenkilences vébé után velem is az történt, ami mindenkivel, aki hirtelen feltűnik, berobban az eredményeivel a köztudatba, hogy fölkapják az emberek és kíváncsiak rá. Most azonban a pályafutásomhoz gratulálnak, ahhoz, amit eddig elértem, és rögtön hozzáteszik, amit én magam is, hogy még nincs vége. Biztatnak, hogy ne szomorkodjak, hanem legyek büszke az eredményeimre. Bevallom, ez furcsa érzés. Nekem ugyanis természetes, hogy sportoló vagyok és voltak sikereim. És amikor felsorolom az eredményeket, meg kell állapítanom, hogy tényleg sok mindent elértem a tízéves pályafutás során, amióta világversenyeken indulok az ifi és a junior korosztálytól kezdve. Szóval, tényleg sokat elértem, de ebbe nem szoktam belegondolni. Ha egy sportoló nyer, utána még többet akar. Én is szeretnék még egy-két jó világversenyt. ---- - A népszerűségnél maradva, hogy áll a levelekkel? Régen tucatjával érkeztek még az öttusaszövetségbe is önnek szóló küldemények, és nem titok, hogy a lányok kedvence volt. Úgy tudom, van szurkoló, aki elsősorban ön miatt jár a versenyekre, sőt, Sydneybe és Athénba is követte.
- Igen, kaptam szerelmes leveleket is - mosolyodik el. - Ma azonban már elsősorban Ausztriából és Németországból jön levél, nem tudom, mi ennek az oka, de hetente megkeresnek onnan gyűjtők és autogramot kérnek. Azt meg tényleg jól tudja, hogy vannak "saját" drukkereim is, egy anyuka és a lánya Hortról. Nagyon kedves történet, elmesélhetem?
- Persze, kíváncsivá tett.
- A margitszigeti vébé után az anyuka írt nekem, hogy nagy örömet szereztem nekik, és szeretnének engem havi húszezer forinttal támogatni. Telefonon válaszoltam, hogy köszönöm a kedvességüket, de a pénzt nem fogadom el. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, telefonálunk egymásnak, sőt, vendégségben is jártam náluk. Nagyon jó érzés…Általában érzem az emberek szeretetét, nem tapasztaltam, hogy bárki is ellenségesen közeledett volna hozzám. Talán csak a lakóházban, ahol élek, ott nézhetik ferde szemmel a zene- és jókedvmániámat…
- Ez mit jelent?
- Hobbim a zenélés, már több helyen "felléptem", én szolgáltattam a zenét. Hangszeren nem játszom ugyan, csak zongorán alapszinten, még Madaras Ádámtól tanultam meg egy-két dalt, de szeretem a zenét, a modern tánczenét, az autómban pedig mindig a Sláger Rádió szól.
- Az autók iránti szeretete is a régi? Barátja, Baumgartner Zsolt kocsiját kipróbálta már?
- Az autókat változatlanul szeretem, elsősorban a sportkocsikat. Zsoltnak a gokartjával mentem már, komoly jószág. Kecskeméten egy gokartpályán próbáltam ki, nagy élmény volt!
- Nemcsak az autósportba kóstolt bele, hanem az asztaliteniszbe is. Az olimpia utáni átmeneti időszakban, amíg nem döntött a folytatásról, gyakran fogott pingpongütőt a kezébe, sőt, az októberi asztalitenisz-gálán a nézők is láthatták produkcióját a Nemzeti Sportcsarnokban. Most, hogy visszatért eredeti "foglalkozásához", az öttusához, marad még ideje pingpongozni?
- Szeretném, ha heti egy alkalommal ezután is tudnék edzeni Tóth Gabi barátommal, aki bevezetett ebbe a sportágba, és az amatőrökhöz képest ma már egész jól játszom. ---- - A sportági kirándulások után maradjunk az öttusánál! Az egyik olvasó azt írta: biztos benne, hogy Balogh Gábor kitart Pekingig, mert van motivációja, de kérdés, hogy föl tud-e pörögni.
- Fogós, nagyon jó kérdés. Érdekes, a külső szemlélők általában jól látják a helyzetet.… Egyelőre csak egy évben gondolkodom, és éppen az alapján döntök majd a folytatásról, amit az olvasó felvet. Vagyis hogy képes leszek-e az idén fölpörögni. Ha igen, akkor egészen Pekingig csinálom. Ez a fölpörgés foglalkoztat, és tartok is tőle, hogy sikerül-e. És mivel tartok tőle, ezért bízom benne, hogy fel tudom szívni magam.
- Elég sajátos a gondolatmenete. Ha tart valamitől az ember, szerintem az félénkké, görcsössé, kudarckerülővé teszi, és igyekszik úgy cselekedni, hogy minél kisebb sérüléssel, veszteséggel ússza meg azt a helyzetet.
- Ha én tartok valamitől, akkor sokkal nagyobb energiával "teszem oda" magam. Eddigi pályafutásom során mindig akkor szerepeltem a legjobban, amikor féltem a versenytől. Van, akinek a nyugodt állapot kedvez, nekem viszont az, ha "kiszolgáltatott" helyzetben érzem magam, ha azt hiszem, hogy ez az utolsó esély. Ezért is döntöttem úgy, hogy az új idényben már nem egyedül, hanem ismét a többiekkel, a fiatalokkal együtt készülök, hogy megszorongassanak, harcra késztessenek, netán elverjenek, hogy aztán a világversenyen én verjek el másokat. ---- - És hogy érzi magát a megváltozott, a felkészülésbe új edzőket bekapcsoló helyzetben?
- Nagyon jól! Mindent élvezek. Ehhez persze az is kellett, hogy a napi négy edzésből egyet levettem, így viszonylag frissebb vagyok. A mostani helyzet előnyösebb a réginél, mert nem kell azon gondolkodnom, hogyan, mitől leszek jobb, hanem rábíztam magam az edzőkre. Otthon már nem rágom magam az öttusával.
- Teljesen ki tudja kapcsolni?
- Igen, mert van más, ami elfoglal.
- Most, a csendesebb időszakban még tarthatónak vélem ezt az állapotot, de képes lesz erre akkor is, ha már jönnek a versenyek? Akkor sem fogja emészteni magát mondjuk egy gyengébb szereplés miatt?
- Azt hiszem, akkor is bírni fogom. Sokkal jobb úgy odamenni a versenyre, ha pihent az agy, mert szerintem az eredmény nyolcvan-kilencven százalékban ott dől el. Frissebb fejjel jobb eredményre képes az ember. Hozzáteszem, a tavalyi eredményeim is nagyon jók voltak, csak hát a fő verseny, az olimpia nem sikerült.
- A beszélgetés elején azt mondta, meglepte, hogy az olvasók a négyes téma, vagyis Balogh Gábor mellett döntöttek. Ön melyiket választotta volna?
- Először is hadd jegyezzem meg, nagyon jó kezdeményezésnek tartom lapjuktól, hogy szavazhatnak a sportbarátok, hiszen így egyértelműen kiderül, miről olvasnának szívesen. Hogy én mit választottam volna? Hát… a hármas és a négyes téma közül valamelyiket. Vagyis a budapesti klubok helyzetét és Balogh Gábort.
- Mire lenne kíváncsi a fővárosi egyesületekkel kapcsolatban?
- Az, hogy "a budapesti klubok helyzete", önmagában is jó téma, mert mindent magába foglal az utánpótlástól kezdve odáig, hogy meddig lesz még lehetősége Pesten készülni egy öttusázónak. Engem egyébként is foglalkoztat a klubok jövője.
- És mit kérdezne Balogh Gábortól?
- Azt, amit az idézett olvasó: Gábor, valóban fel tudsz majd pörögni? ---- Szívesen indulna-e egy hagyományos, ötnapos öttusaversenyen?

Balogh Gábor:
"Természetesen indulnék, sőt szívesen indulnék, már csak azért is, mert most újra nagyon vágyom arra, hogy versenyezzek. Egyébként négy- és háromnapos versenyen én is részt vettem, még kilencvenkettő-kilencvenhárom tájékán. Igazság szerint nincs különbség az egy- és az ötnapos öttusaverseny között olyan szempontból, hogy ha valaki jó öttusázó, az az egynaposban és az ötnaposban is jó. Bár már nem nagyon emlékszem az akkori benyomásaimra, de úgy vélem, az egynapos sokkal stresszesebb, nagyobb koncentrációt igényel, mint a régi forma."

A Nemzeti Sport ajándékcsomagját Doma Lilla budapesti olvasónk nyerte. Gratulálunk!