Nagy Tímea mindent megtesz Pekingért

- Bámulatos, hogy mennyire népszerű a Nemzeti Sport olvasói körében, decemberben az online-szavazáson önt választották az Év sportolójának, most pedig a felajánlott tíz téma közül az "nyert", amelyben a kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres anyuka Nagy Tímeát mutatjuk be.
- Nagyon meglep, hogy ennyien kíváncsiak rám. Már az is hihetetlen volt, hogy az online-szavazáson engem választottak a legjobbnak az olvasók, és most ez is…! Persze, nagyon büszke vagyok rá - felelte Nagy Tímea. - Az emberben, legalábbis bennem ilyenkor felelevenedik Athén, eszembe jut az olimpia, amit a mindennapokban már kezdek elfelejteni. Ám nagyon jó felidézni, hogy volt, mindez valóban megtörtént.
- Az athéni fotókat, videofelvételeket nem szokta elővenni, hogy emlékezzen a szép napokra?
- Nem szoktam fotózni, videózni, úgyhogy ilyen magánjellegű képeket, felvételeket nem tudok nézegetni. Igaz, azt a videót már megnéztem, amelyre felvették azt a két athéni asszót, amit a tévé közvetített. Sőt, többször is megnéztem, de nem az öröm miatt, hanem azért, mert sokan mondták, hogy jól vívtam Athénban, és ez alapján biztosabbak voltak a győzelmemben, mint Sydneyben.

- Ön is így látta?
- Igen, voltak pillanatok, amikor éreztem, hogy jól vívok. De éppen azt tanította a pszichológusom, Vura Márta, hogy ilyenkor nem szabad hagyni elhatalmasodni ezt az érzést, figyelni kell, mintha mi sem történt volna. A felvételen észre is vettem, hogy tizenhárom-tízes vezetésemnél aprót legyintek a kezemmel, így hessegetem el magamtól az öröm, vagy inkább a megelégedettség érzését. ---- - Szóval, nincsenek fotói Athénból. Azért csak hozott valamit, persze, az aranyérmen kívül, ami a görög fővárosra emlékezteti…
- A gyerekeknek megvettem az olimpia két kabalafiguráját, hoztam egy-egy pólót a férjemnek, Sanyinak és magamnak, valamint két övtáskát.
- Gondolom, a népszerűség is nap mint nap eszébe juttatja második ötkarikás győzelmét.
- Valóban, a mai napig érzem az emberek szeretetét, megállítanak az utcán, mert felismertek, és gratulálnak a sikeremhez. Igaz, nem nehéz megismerni engem, mert az autónk is "rólam szól".
- Hogyhogy?
- Az Opel Gombostól egyedi kocsit kaptam, amelynek egyik oldalán speciális matricán a sydneyi, a másikon pedig az athéni aranyérem látható, ezen kívül két vívófigura is díszíti, vagyis eléggé szembetűnő autó, nem beszélve arról, hogy Zafira, tehát "termetes", nem nehéz észrevenni. De hát a családnak szüksége is van egy ekkora járgányra. Szóval, lépten-nyomon megállítanak az utcán, például akkor is, amikor a gyerekeket viszem oviba. No és ott vannak az élménybeszámolók…
- Még mindig?
- Igen, mostanában is rengeteg felkérést, meghívást kapok, de ma már csak heti egyet vállalok iskolákban és gyülekezetekben, ahol az olimpia mellett arra is kíváncsiak, hogy milyen szerepet játszik az életemben a hit.
- Mivel én ezt magánügynek tartom, nem firtatnám, de ha már megemlítette, érdekelne, mit felel ilyenkor?
- Nem titkolom és nem szégyellem, hogy vallásos vagyok, és ezt az eredményt nem csak a felkészülésemnek köszönöm. Tudja, a férjem is azt vallja, pedig ő nem vallásos, az, hogy tizennégy- tizennégynél ki viszi be a győztes tust, nem az előtte levívott aszszóktól és az elvégzett munkától függ, hanem valami mástól. Én ezt a "valami mást" a hittel tudom megmagyarázni.
- Van különbség a Sydney és az Athén utáni népszerűség között? Kétszeres bajnokként kétszer annyi elismerést kap, esetleg még szebb árut az üzletekben?
- Hogy van-e különbség? Van! Sydney után jobban éreztem, hogy olimpiai bajnok vagyok. Nem az emberek megnyilvánulásai voltak mások, mert tőlük ugyanazt a szeretetet kaptam akkor is és most is. Valami hiányérzet azért van bennem… Furcsa, hogy az év végén a médiában már alig volt szó az olimpiáról. Vagy itt van Vörös Zsuzsa, aki szenzációs évet tud maga mögött, hiszen szinte mindent megnyert az idén, és hősként kéne körülhordozni őt az országban, aztán alig beszélnek róla. Bezzeg a negatív dolgokról! Jó, tudom, az olimpiába beleszólt a csúnya doppingbotrány, de akkor sem szabadna, hogy ez elhomályosítsa a sikereket, és többet írjanak és beszéljenek a vétkesekről, mint a sikeremberekről. Márpedig többet írnak, megszámoltam a cikkeket. ---- - Athéntól és a pástoktól térjünk vissza a mindennapi életbe! Hogyan telnek ma, már észrevehető pocakkal a napjai?
- A délelőttjeim jóval nyugisabbak, mint amikor még vívtam. A gyerekek óvodában vannak, én pedig pihenhetek, amire az állapotomban szükség is van. Hetente kétszer-háromszor lejárok a vívóterembe iskolázni, és ott sok furcsasággal szembesülök. Talán el sem hiszik, hogy második olimpiai győzelmem után nincs fizetésem a Honvédban. És erről nem az egyesület, illetve az új szakosztály-igazgató Bernáth Zoltán tehet. Ilyen a mai versenysport helyzete. Szörnyű, hogy ezzel kell foglalkoznom! A második arany után nemhogy előreléptem volna, hanem jóval hátrébb! És ez a pénztelenség nem csak engem érint. Mit tegyen az a fiatal versenyző, akinek most kell döntenie a folytatásról, az életéről, a pályájáról, és ez vár rá?! Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a Gerevich-ösztöndíj összege négy éve változatlan. És én még nem panaszkodhatok, mert a plafont kapom, míg mások jóval kevesebb pénzhez jutnak. Hogy lehet így megélni? Az edzéseken találkozom más problémákkal is, például azzal, hogy már edzőtáborozásra sincs pénz. Tudom, engem ez most nem érint, de akkor is elkeserít. Hogy fogunk így Pekingre felkészülni? De nem akarom ilyen irányba elvinni a beszélgetést, a picinek a hasamban nyugalomra van szüksége.
- Mikorra várják az új családtagot? Csenge és Luca hogyan fogadta, hogy testvérkéjük érkezik?
- Júniusban várjuk a babát. A gyerekek karácsonykor tudták meg, amikor a fa alá odatettünk egy kiscipőt is. Amikor kérdezgették, hogy az kié, akkor meséltük el nekik, hogy testvérük születik. Csenge már látta is a picit, mert velem volt egy ultrahangos vizsgálaton, és az orvos nagyon aranyosan elmagyarázta neki, hogy mit lát a képernyőn. Azóta nagyon büszke, és azt hangoztatja, hogy az "ő" kistestvére lesz a baba, akit nagyon vár. Luca még pici, kétéves múlt, csak annyit fog fel, hogy a hasamban ott a baba, néha megsimogatja, de különösebben nem foglalkozik vele.
- A december végi országos bajnokságra kivitte a lányokat. Milyen érzés volt nézőként figyelni a többieket?
- Nekem nagyon hiányzik a vívás, a hangulat és mindenki, aki ebben a sportban benne van, úgyhogy nagyon jó volt a régi megszokott közegben mozogni, elbeszélgetni ezzel-azzal.
- A gyerekeket érdekli a sport?
- Csenge úszik, a Kaczander Pingvin úszóovi lelkes látogatója, és kijelentette, hogy öttusázó lesz.
- Öttusázó? Nem vívó?
- Most ott tart, hogy nem tud választani a sportok közül, hogy ússzon, vívjon vagy fusson. Az öttusában mindegyik benne van, ezért tart ki mellette. Csenge már figyelte az asszókat a bajnokságon, Luca viszont rohangált össze-vissza a pástok között amikor őt vittem ki, így én sem láttam semmit a versenyből. Otthon egyébként hatalmas asszókat vívnak szivacskarddal… Hogy mi lesz belőlük? Mindenképp szeretném, hogy ne csak sportoljanak, hanem sportközegben is legyenek, járjanak szurkolni, mert ez kiteljesíti az életet. ---- - A hét végén egyéni és csapat Világkupa-versenyt rendeznek Budapesten, a világ talán legrangosabb női párbajtőrversenyét. Ott lesz a nézőtéren?
- Az egyénin nem tudok, mert szombaton apósom szülőfalujában, Abonyban tartok élménybeszámolót, de a vasárnapi csapatversenyre mindenképpen kimegyek.
- Hiszen látni akarja a mezőnyt, ha már célba vette Pekinget, nem?
- Pekinget valóban célba vettem, mindenképp fel akarok készülni rá. De azt is tudom, hogy annak már nagy ára lesz, mert a három gyerek mellé fel kell venni valaki segítséget, hiszen a férjem nem szakadhat szét. Azt viszont most nem tudom, bírjuk-e majd anyagilag… Szóval, rajtam nem fog múlni. Az nem érdekel, hogy hat helyett csak négy vagy öt órát fogok majd aludni, ez nem áldozat. De a család nem láthatja kárát. Maradjunk annyiban, én mindent megteszek Pekingért, és remélem, a körülmények is segíteni fognak.