Erősíteni akar a Roma

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.12.21. 22:08
Címkék
Úgy tűnik, a Roma vezetősége gyorsan válaszolni akar Francesco Tottinak, aki vasárnap kijelentette, hogy csak akkor hajlandó a "farkasok" játékosa maradni, ha garanciát kap arra, hogy mgerősítik a csapatot.
Keddi hírek szerint a januárban újra megnyíló átigazolási piacon a Roma meglehetősen aktív lesz: várhatóan nemet mond a Juventusnak a "zebrák" által kért Legrottaglie-Panucci cserére, nem adja el Christian Chivut, akinek annak ellenére is számtalan kérője van, hogy az ősszel sérülése miatt egyetlen mérkőzést sem játszott, és "megszabadul" Marco Delvecchiótól, és helyette olyan csatárt igyekszik igazolni, aki valóban helyettesíteni tudja a Cassano, Montella, Totti trió tagjait.
Totti távozása ügyében megszólalt Cesare Prandelli, a Roma volt edzője is, aki a nyáron felesége súlyos betegsége miatt mondott le a posztról: "Del Neri ragyogó munkát végez, és szerintem ennek a tavaszi idényben már látszani fog a nyoma, úgyhogy Francesco biztosan nem akarja majd elhagyni azt a csapatot, amelyben felnőtt."
Távozik viszont a fővárosból Massimo Oddo, a Lazio válogatott jobbhátvédje. "Azt hiszem, hogy Massimo és a klub közötti kapcsolat a végállomásához érkezett. Szerintem januárban csapatot kell váltania, elsősorban lélektani okokból" - mondta kedden Federico Pastorello, a futballista menedzsere. A hírek szerint Oddo iránt az Inter érdeklődik, igaz, a kék-feketéknél egy igazi bálvánnyal, Javier Zanettivel kellene megküzdenie a helyéért.
A profiliga hivatalosan is eldöntötte, hogy január 19-én rendezik meg a szombaton felhőszakadás miatt (1-0-s hazai vezetésnél) félbeszakadt Messina-Atalanta bajnokit.
Végül két rövidhír: Michel Platini, a Juve egykori kiválósága egy interjújában "beszólt" Alex Del Pierónak, a Juventus 10-esének ("ha Trezeguet visszatér, akkor Del Piero végre leül majd a kispadra"); úgy tűnik, hogy a Milan megelőzte a Juventust, és 8-10 millió euróért megszerezte Marek Jankulovskit, az Udinese cseh középpályását, aki azonban csak a nyáron hagyja majd el jelenlegi klubját.
Legfrissebb hírek

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
32 perce

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
45 perce

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
58 perce

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
2 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágott a belgáknak a női Európa-bajnokságon

Minden más foci
3 órája

Teher nélkül készülnek a tekvandó-vb-re a Márton ikrek

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik