Ijesztgetnek a kicsik

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.12.11. 22:48
Címkék
Egyetlen hét van már csak hátra a jövő szombati Juventus-Milan csúcstalálkozóig, ám addig - most vasárnap - még mind a két együttes számára hátravan egy fontos bajnoki mérkőzés.
A listavezető Juve a Bologna vendége lesz, míg a második helyezett Milan a Fiorentinát fogadja.Sergio Buso, a firenzei lilák edzője meglehetősen bátran nyilatkozott a piros-feketék elleni meccs előtt: "Tiszteljük a Milant, amely nem csupán Olaszország, hanem a világ legjobb klubcsapata. Ugyanakkor nem elégedünk meg már a meccs előtt az esetleges döntetlennel, megpróbálunk nyerni és begyűjteni a három pontot." A Fiorentinánál egyébként Ariatti, Jörgensen és Guigou sérült, azaz a vendégek csaknem legjobb összeállításukban veszik fel a harcot a címvédővel, amelynek soraiból Stam, F. Inzaghi, Simic, Tomasson és Abbiati hiányzik majd.Busóhoz hasonlóan szerényen, de magabiztosan nyilatkozott Carlo Mazzone, a Juventust fogadó Bologna szakvezetője is: "A Juventus a bajnokság legerősebb csapata, de szerencsére a labdarúgásban nem mindig az erősebb nyer: a gyengébb gárda kiemelkedő teljesítményt nyújtva meglepetést szerezhet. Csak annyi a dolgunk, hogy a kilencvennegyedik percig tartsuk a döntetlent, aztán lőjünk egy gólt, amikor már nem tudnak egyenlíteni."Ami a szombati mérkőzéseket illeti: délután a bajnoki harmadik Udinese Iaquinta korai góljával a várakozásnak megfelelően legyőzte Bergamóban a sereghajtó Atalantát, bár az új tréner, Delio Rossi által edzett kék-feketék többször is közel jártak az egyenlítéshez.Este a Lecce és a Lazio gólzáporos meccsen remizett.Tv: a Sport1 vasárnap 15 órától a Milan-Fiorentina, 20.30-tól a Bologna-Juventus találkozót közvetíti élőben

A-liga
15. forduló, szombati mérkőzések: Atalanta-Udinese 0-1 (Iaquinta 9.), Lazio-Lecce 3-3 (Rocchi 52., Di Canio 69., 78. - az elsőt 11-esből, ill. Babu 11., 76., Bozsinov 34.).
A forduló többi találkozóját vasárnap játsszák.
Legfrissebb hírek

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
12 perce

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
25 perce

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
38 perce

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
2 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágott a belgáknak a női Európa-bajnokságon

Minden más foci
2 órája

Teher nélkül készülnek a tekvandó-vb-re a Márton ikrek

Egyéb egyéni
3 órája

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik