A Porto állt az élre

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.11.14. 20:58
Címkék
Ismét őrségváltás történt a tabella élén, és bár ezúttal is a Benfica kényszerült búcsút inteni az első helynek, az új listavezető immár nem a Setúbal, hanem a címvédő Porto.
A Benfica rapszodikus teljesítményére nincs igazán magyarázat: a csapat egyszer csapnivalóan játszik, mint legutóbb Stuttgartban az UEFA-kupa-mérkőzésen (0-3), néhány nappal később pedig sziporkázik (Setúbal, 4-0). A lisszaboniak ezúttal az európai porondra törő Marítimo otthonában léptek pályára, és újfent a rosszabbik arcukat mutatták - hiányzott a tűzerő, a védelem jobb oldala gyakorlatilag átjáróként funkcionált a hazaiak támadásainál, a játékosok elfáradtak a hajrára -, így a vendégek örülhettek, hogy végül sikerült elhozniuk az egyik pontot. Ennek ellenére a gárdát edző Giovanni Trapattoni mosolyogva nyilatkozott: "Erős csapat ellen jó meccset vívtunk. Miután vesztésre álltunk, a játékosaim megmutatták, milyen fából faragták őket, és engem ez tölt el elégedettséggel. Meggyőződésem, hogy nem két pontot vesztettünk, hanem egyet nyertünk. Hogy ezzel együtt lecsúsztunk az első helyről? Nem probléma, a bajnokság úgyis nagyon hosszú és kemény, ráadásul még csak az elején járunk."Az egy pontot nyerő Benficát a mind a három egységet begyűjtő Porto előzte meg, amely a Gil Vicente otthonában, ha nem is olyan jól játszva, mint az előző fordulóban a Sporting ellen, de mindenképpen megérdemelten nyert. A kék-fehéreket gardírozó Víctor Fernandez eltiltása miatt ismét csak a lelátón foglalt helyet, és játékosaihoz hasonlóan nem beszélt a sajtó képviselőivel. Mindössze Narcis Juliá másodedző mondott néhány szót: "A jó eredmények mindig önbizalmat kölcsönöznek. Ha az idény elején lettünk volna, lehet, hogy egy nullás vezetésünknél nem sikerül megtartanunk az előnyünket, de ez most már nem fordulhatott elő. Végül Costinha is betalált, így mindenki megnyugodhatott. Szerintem az önbizalom befolyásolja egy csapat szerencséjét."SUPERLIGA
10. forduló: Estoril-Académica 0-1 (Rafael Gaúcho 54.), Belenenses-Moreirense 3-0 (Neca 19., Rodolfo Lima 50., Amaral 88.), Penafiel-Beira Mar 2-1 (Fernando Aguiar 2., Wesley 20. - 11-esből, ill. Murray 10.), Setúbal-Nacional 1-0 (Igor 76.), Gil Vicente-Porto 0-2 (Quaresma 31., Costinha 87.), Marítimo-Benfica 1-1 (Pena 10., ill. Simao Sabrosa 15.), Leiria-Braga 0-0, Sporting-Boavista 6-1. A Rio Ave-Guimaraes találkozót ma rendezik.
Az élcsoport: 1. Porto 22 pont, 2. Benfica 21, 3. Setúbal 20, 4. Marítimo 18, 5. Sporting 17, 6. Boavista 17, 7. Braga 16
Legfrissebb hírek

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
8 perce

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban a tizedikek

Egyéb egyéni
30 perce

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
36 perce

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
52 perce

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
1 órája

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
1 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik