Elismerés Athénnak

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.10.28. 22:54
Címkék
A görög kormány megbízása alapján öt országban széles körű közvélemény-kutatást végeztek az olimpiai játékok visszhangjáról, a versenyekről alkotott véleményekről.
Ezek szerint az olimpiai játékokat az amerikaiak 90, az európaiak 93 százaléka ítélte sikeresnek. A megkérdezettek 40 százalékának véleménye szerint az athéni volt az eddigi legsikeresebb újkori olimpia. A kutatás azt is kimutatta, hogy rendkívüli mértékben megnőtt az érdeklődés Görögország iránt. Az Egyesült Államokban megkérdezettek 38.7 százaléka határozta el, hogy az olimpiai közvetítések élményei alapján a legközelebbi adandó alkalommal Görögországba látogat. Ennél többen csak Olaszországot kívánják felkeresni. Európában pedig a németek körében a legnagyobb az érdeklődés Görögország iránt.
Az öt országban megkérdezett kétezer ember 58 százaléka úgy vélekedett, hogy Görögország helyzete, tekintélye az elmúlt esztendőkhöz képest rendkívüli mértékben megerősödött. Az olimpiai játékok rendezésével kapcsolatban 79.2 százalék véli úgy, hogy a görög kormány jól határozott, hogy vállalta. Mindössze tíz százalék képviselt ellentétes álláspontot. Mindez a következő időszak növekvő adóterheinek ellenére is azt jelenti, hogy az olimpiai játékok minden tekintetben előnyös helyzetet teremtettek Görögország számára.
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik