Balhé a millwalli lelátón

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.10.27. 22:14
Címkék
Sajnos most sem ússzuk meg a legújabb fejleményeket pizzafronton, de kedden késő este rendeztek néhány Ligakupa-összecsapást, így szerencsére emezekkel kezdhetünk. Annál is inkább, mivel az Aston Villa - saját edzője szerint is gyalázatos teljesítménnyel - simán kiesett egy másodosztályú riválissal szemben. A Manchester United és a Liverpool viszont gond nélkül nyert.
"Én ilyen rossz játékot még életemben nem láttam. Zavarba ejtő, ami történt, mert a Burnley nem szerencsésen, hanem fölényesen győzött. Holott a lehető legerősebb összeállításunkban kezdtünk, fontos lett volna számunkra a továbbjutás. Ostoba gólokat kaptunk, elnézést kérek a szurkolóktól, ilyen hosszú utazás után többet érdemeltek volna" - szórt hamut a fejére David O’Leary, az Aston Villa szakvezetője.
A Liverpool is egy második ligás csapat otthonában lépett pályára, a Ferencváros által az UEFA-kupából kiejtett Millwallt le is győzte 3-0-ra. A pályán tehát nem volt sok izgalom, pláne miután beállt a később kétszer eredményes Milan Baros - ám a lelátón kitört a balhé, ami angol stadionban manapság igen ritka jelenség.

Néhány napon belül Sir Alex Ferguson az Arsenal elleni bajnoki, illetve a Crewe Alexandra elleni kupasikert ünnepelhette
Néhány napon belül Sir Alex Ferguson az Arsenal elleni bajnoki, illetve a Crewe Alexandra elleni kupasikert ünnepelhette
Néhány napon belül Sir Alex Ferguson az Arsenal elleni bajnoki, illetve a Crewe Alexandra elleni kupasikert ünnepelhette
A Liverpool-drukkerek székeket téptek fel és dobáltak a gyepre, egyesek állítása szerint afeletti dühükben, hogy a hazai hívek éneklésükkel a hillsborough-i stadionkatasztrófa emlékét gyalázták (az 1989-es tragédiában 96 liverpooli lelte halálát). Theo Paphitis, a Millwall elnöke kijelentette, ő efféle rigmust nem hallott, az erőszakra nincsen magyarázat. A rendőrség nem tartóztatott le senkit, de az FA már vizsgálja az ügyet.
Sir Alex Ferguson a teljes kezdő tizenegyet lecserélte az Arsenal elleni bajnoki sikert kivívó együtteshez képest, de az eredményen nem látszik a váltás. Érdekes, hogy az MU története első tétmeccsét játszotta a szomszédságában lévő Crewe Alexandra ellen. Alan Smith már a 10. percben betalált, majd az ír középpályás, Liam Miller szerezte meg első gólját a klub színeiben. "Tapasztalatlan védősorral álltunk ki, Alan gólja szerencsére hamar megnyugtatta a fiúkat" - mondta a 3-0-ra végződő mérkőzésről Ferguson.
S ha már őt említettük, Anglia legnagyobb példányszámú újságja állítja, Ashley Cole hajigálta meg pizzával a szakembert vasárnap, az Old Trafford öltözőfolyosóján. A Sun úgy tudja, az Arsenal védője nem Sir Alexet célozta meg, hanem Ruud van Nistelrooyt, de ez nem zavarta az "ágyúsok" játékosait: egy szem- és fültanú szerint a célt tévesztett dobást követően, az öltözőben hangos hahotában törtek ki, mintegy feltéve a koronát az óvodai jelenetsorra.
Egyelőre nincs új edzője a West Bromwichnak. Gary Megson távozása óta Sir Bobby Robson, Bryan Robson, Gérard Houllier, Glenn Hoddle, Gordon Strachan és Micky Adams neve vetődött fel, mint lehetséges utódé, ám Gera Zoltán klubjának illetékesei hallgatnak, nem kommentálják a pletykákat.
"Szerdán, edzésre menet hallottam, hogy Gary Megson távozott. Egy nappal korábban még ő tartotta a gyakorlást, szerdán azonban már a másodedző, Frank Burrow. Azóta én ugyanúgy csak a sajtóból értesülök az állítólagos jelöltekről, mint bárki más, a vezetők nem árulnak el semmit. Megsonról egyébként csak jó emlékeim vannak, ő hozott ide, ő adott nekem lehetőséget. Ugyanúgy dolgozom tovább, mint eddig, jelen állás szerint a hét végén, a Chelsea ellen jó esélyem van a kezdőbe kerülésre" - mondta lapunknak a magyar légiós. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik