Tóth Krisztina: eddig hibátlan

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2004.10.23. 23:46
Címkék
Tóth Krisztina párosban már döntôs, és egyesben is versenyben van még (Fotó: Meggyesi Bálint)

Egy héttel ezelőtt Varsóban Fazekas Mária villogott, most Aarhusban pedig Tóth Krisztina brillírozik: a Németországban profiskodó ötszörös Európa-bajnoknő az ITTF Pro Tour-sorozat 13. állomásán egyes elődöntős, párosban pedig a kínai Csu Fanggal az oldalán már finalista, ami azt is jelenti egyben, hogy eddig ahányszor asztalhoz állt Aarhusban, mindannyiszor győzött.
Pedig nem volt egyszerű az út, ráadásul kétszer is honfitársával kellett szembenéznie: egyesben a nyolcaddöntőben Lovas Petrát, míg párosban a negyeddöntőben a Lovas Pertra, Kertai Rita duót búcsúztatta. Miután jól ismerik egymást, ezért ezek az akadályok érdekes módon jóval nehezebbnek bizonyultak, mint például a női egyes negyeddöntő, ahol a hongkongi Lau Suj-fej volt Tóth ellenfele, hiszen az ázsiait négy könnyed játszmában győzte le.
Sajnos a többi magyarnak nem sikerült ilyen jól az aarhusi torna, különösen a Varsóban döntőbe jutó Fazekas Mária veresége volt fájó, de Póta Georgina korai búcsúja is, igaz, ő a 21 éven aluliak mezőnyében vigasztalódhatott: a múlt héten a lengyel fővárosban az első helyen végzett, s most Aarhusban sem adta alább - a döntőben 0:3-ról is fordítani tudott -, így egy héten belül két nagy nemzetközi 21 éven aluli versenyen állhatott a dobogó tetejére. ---- I ---- F
Legfrissebb hírek

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
14 perce

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
51 perce

Bajnokok Ligája: Barcelona–PSG

Bajnokok Ligája
54 perce

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
55 perce

BL: Borussia Dortmund–Athetic Bilbao

Bajnokok Ligája
57 perce

Harmadosztályú csapat búcsúztatta a Békéscsabát a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Női kosár NB I: nyert a Sopron és a DVTK, öt csapat maradt hibátlan a 2. forduló után

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik