Mancini csatárláncba fejlődik

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.10.01. 20:35
Címkék
Adriano, Vieri vagy Adriano, Martins? Esetleg Adriano, Cruz vagy Adriano, Recoba?
Az idény első néhány tétmecscse után még mindig nem lehet tudni, hogy melyik az Inter ideális csatárkettőse, bár - mint a fenti felsorolásból kiderül - az biztosra vehető, hogy Adrianót nemigen lehet kirobbantani ebből a sorból. A brazil elképesztően kezdte az idényt: a bajnokságban betalált az első, a második és a harmadik fordulóban is, csak a negyedikben, a Parma ellen "pihent meg". A BL-ben még ennél is jobb a mérlege: két gól a Basel elleni selejtezőben, egy a visszavágón, majd két gól a Werder ellen, és megint egy az Anderlecht otthonában. Ez azt jelenti, hogy az évad első nyolc tétmeccsén a fiatal csatár kilencszer köszönt be az ellenfeleknek, márpedig egy ilyen formában lévő játékoshoz kár lenne hozzányúlni, ezt Mancini is tudja.

Adriano az idény során eddig nyolc meccset játszott az Interben, és már kilenc gólt szorgoskodott össze
Adriano az idény során eddig nyolc meccset játszott az Interben, és már kilenc gólt szorgoskodott össze
Adriano az idény során eddig nyolc meccset játszott az Interben, és már kilenc gólt szorgoskodott össze
"Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, különösen annak örülök, hogy a góljaim jó eredmények eléréséhez segítik a csapatot, mert egy csatárnak ez a legfontosabb. Az Internél ráadásul hétről hétre egyre többet tanulok, és egy ilyen fiatal futballistának ez is rendkívül lényeges - jelentette ki Adriano, aki nem tért ki az elől a kérdés elől sem, amely azt firtatta, ki a kedvenc éktársa: - Martinsszal nagyon jól megértem magam elöl, mert mindketten fiatalok vagyunk, sokat mozgunk, rendkívül lelkesen játszunk. Ugyanakkor Vierivel is szeretek együtt szerepelni, mert Bobóval is gyakran cserélünk helyet, ráadásul amikor ő a pályán van, a védők sokkal jobban figyelnek rá, mint rám." ---- M ---- M
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
5 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
5 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
6 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
6 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
7 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik