Magyar-orosz jelöltcsata

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2004.09.18. 20:33
Címkék
Augusztus végén olimpia, szeptember elején Világkupa-döntő, e hónap végén Európa-bajnokság. Három jelentős verseny egy hónapon belül. Ezt a sorozatot kell teljesíteniük az öttusázóknak - pontosabban azoknak az európai versenyzőknek, akik az előtte lévő két viadalon is érdekeltek voltak. Szóval az olimpia után nem következhetett a megérdemelt pihenő, mert a kontinensbajnokságot szeptember 23-tól rendezik a bulgáriai Albenában.
- Mi szükség van az olimpia után az Európa-bajnokságra? - kérdeztük Császári Attilát, az Európai Öttusaszövetség elnökét.- Versenyzőként lehet, hogy a pokolba kívánnám az Eb-t, de az is lehet, hogy örülnék neki. Attól függően, hogy ott lehettem-e az olimpián. És ugyanezt mondhatom elnökként is. A nagyon szigorú kvalifikációs rendszer igencsak megszűrte a mezőnyt, így nem mindenki jutott ki az olimpiára. Aki pedig hiányzott Athénból, annak a májusi világbajnokság volt az utolsó versenye, vagyis túl hamar véget érne neki az idény. - Erős mezőny várható majd Bulgáriában?- Egyet biztosan tudok: a női olimpiai bajnok, Vörös Zsuzsanna rajthoz áll. Egyébként a verseny érdekli a szövetségeket, a grúzok például pluszhelyek iránt érdeklődtek.- Albenában szavazás is lesz. Négy éve ellenjelölt nélkül önt választották meg a kontinens szövetségének első emberévé. Ezúttal is indul?- Igen, de most benyújtotta pályázatát a sydneyi olimpia aranyérmese, az orosz Dmitrij Szvatkovszkij is. A vetélytársam egyből fejest ugrik a mély vízbe, eddig ugyanis semmiféle tevékenységet nem végzett az európai szövetségben. Kíváncsi vagyok, mivel és mennyire tudja meggyőzni a többieket, elsősorban az utódállamok küldötteit, és hogy milyen erős lesz a volt szovjet lobbi…
Legfrissebb hírek

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
3 perce

Már egy pont is elég ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re

Kézilabda
8 perce

Kiesett a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligából

Kosárlabda
13 perce

BL-elődöntő: Internazionale–FC Barcelona

Bajnokok Ligája
29 perce

A Szolnok 20 pontos hátrányból fordított, otthon is nyert a Paks ellen a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
1 órája

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
1 órája

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
1 órája

Magyar sportdiplomaták jártak Kárpátalján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik