Gyorsabb, mint valaha

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2004.09.16. 20:13
Címkék
Ha Brit Rali, akkor sár, eső, köd és csúszós utak. Legalábbis egészen a mostani idényig.
A hagyományok szerint novemberben megtartott viadal két hónappal előrébb került a versenynaptárban (a mostani hétvégére), ami egyben azt is jelenti, hogy másfajta viszonyokkal kell szembenézniük a párosoknak a walesi hegyek között. A vizes helyett száraz utakra számíthatnak, ez azonban nem biztos, hogy megkönnyíti a dolgukat, hiszen a beállításaik, a tapasztalataik az esős körülményekre vonatkoztak. A sorozat egyik legrégebbi versenye tehát (1932-ben tartották az első Brit Ralit) valószínűleg most is hatalmas kihívást jelent majd a csapatoknak.
Az utóbbi két évben a világbajnoki címvédő Petter Solberg ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán Cardiffban, és a tavalyi győzelme különösen emlékezetes marad mindenki számára, hiszen egyben a világbajnoki címet is jelentette a számára. Ha most nyer, világbajnok ugyan nem lehet, de legalább közelebb kerül az összetettben fölényesen vezető Sebastien Loebhöz. A Citroen francia menőjének az utóbbi időben nem nagyon ment Walesben (igaz, tavaly a csapat utasította őt, hogy a saját vb-címe helyett a Citroen konstruktőri trófeáját tartsa szem előtt), de lehet, hogy ez a helyzet is megváltozik az időjárási viszonyokkal együtt.
Legfrissebb hírek

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
20 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
26 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
34 perce

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
1 órája

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
1 órája

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
1 órája

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik