Völler célja az aranyérem

M. T.M. T.
Vágólapra másolva!
2004.09.11. 20:48
Címkék
Szombaton délután a Chievo- Internazionale találkozóval megkezdődött a Serie A 2004-2005-ös küzdelemsorozata.
Sztankovicsé az idény elsô gólja
Sztankovicsé az idény elsô gólja
Sztankovicsé az idény elsô gólja
Sztankovicsé az idény elsô gólja
Sztankovicsé az idény elsô gólja
Sztankovicsé az idény elsô gólja
A sokak által a bajnoki cím fő esélyesének tartott Inter Toldo - J. Zanetti, Mihajlovics, Materazzi, Favalli - Zé Maria, Verón, Davids, Sztankovics - Vieri, Adriano összeállításban kezdett, és az első negyedóra végén meg is szerezte a vezetést: Verón indítása után Cesar hibázott a hazai védelem közepén, Dejan Sztankovics pedig tíz méterről Marchegiani hálójába lőtte az idény első gólját.
Ekkor mindenki elkönyvelte, hogy az Inter előtt szabad a pálya, ám a Chievo hamarosan egyenlített (Semioli használta ki Mihajlovics hibáját), majd a vezetést is megszerezte, Pellissier révén. Az első félidőben Vieri és Adriano is kihagyott egy-egy ordító gólhelyzetet, de a brazil a második félidő elején javított: bombagóllal alakította 2-2-re az eredményt, amely már nem változott.
A Milan-Livorno találkozó lapzártánk után ért véget, míg a vasárnapi folytatásban lép pályára (Bresciában) a Juventus, rendeznek egy izgalmasnak ígérkező Sampdoria-Lazio összecsapást, az igazi rangadó azonban a délutáni Roma-Fiorentina meccs lesz. Rudi Völler, a "farkasok" újdonsült mestere meglehetősen egyértelműen fogalmazott a szombati sajtótájékoztatóján: "Akárki jön hozzánk vendégként, vesztesen kell elhagynia a Stadio Olimpicót. Tisztelem a mostani ellenfelünket, de nyernünk kell, mert a célunk a bajnoki cím megszerzése. Papíron ugyan az Inter, a Juve és a Milan erősebb, ám nálunk is fantasztikus futballisták játszanak, nincs mitől tartanunk."

Tv: a Sport1 ma 14.45-kor a Roma-Fiorentina, 20.15-kor a Sampdoria-Lazio találkozót közvetíti élőben

A-Liga
1. forduló, szombat délutáni mérkőzés: Chievo-Internazionale 2-2 (Semioli 28., Pellissier 37., ill. D. Sztankovics 15., Adriano 48.). A többi találkozót vasárnap játsszák.

B-Liga
1. forduló, péntek esti mérkőzés: Torino-Verona 3-1 (Marazzina 11., Quagliarella 36., Codrea 39., ill. Cossu 81.).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik