A GYISM nem érzi magát felelősnek

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2004.09.02. 22:28
Címkék
Az egész sporttársadalmat, sőt, bátran kijelenthetjük, az egész országot megrengető magyar doppingbotrány után rekordszámú újságíró jelent meg a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sajtótájékoztatóján.
Mesterházy Attila, a GYISM államtitkárának beszámolójából kiderült, hogy a hazai doppingellenes tevékenység koordinálása 1989 óta a mindenkori sportirányítás feladata, és hogy ezen feladatoknak a GYISM is eleget tett. A doppingellenes feladatokra 70 millió forintot, a Sportkórházban működő laboratórium korszerűsítésére 150 millió forintot, a keretorvosok munkájának elősegítésére 120 millió forintot, a Sportkórház rekonstrukciójához pedig 500 millió forintot biztosított. A csütörtökre elkészült jelentésből a fenti adatokon kívül az is megtudható, hogy az elmúlt hét hónapban a magyar és a nemzetközi doppingellenőrök 1200 doppingvizsgálatot végeztek Magyarországon, mind a 217 kerettagot vizsgálatnak vetették alá elutazásuk előtt, az úgynevezett doppingérzékeny sportágak sportolóit pedig legalább háromszor. Egyetlen pozitív eredmény sem született.Dr. Bakanek György, a GYISM főtanácsadója a helyszínen bemutatta a kizárólag Svájcban gyártott mintavételi felszerelést, az A- és B-próba két üvegcséjét és a tároló- és szállítóedényeket is, majd humorral fűszerezett előadás keretében ismertette a mintavételi eljárást, a manipulációs lehetőségeket. Kihangsúlyozta, minden magyar sportolót megillet az ártatlanság vélelme, amíg csak doppinggyanú létezik. A jelentésből az is kiderül, hogy jogi szakértők véleménye szerint a minisztériumnak nincs jogalapja a botrányban érintett sportágaktól megvonni az állami támogatást, ha bebizonyosodna, hogy nem a sportolók egyéni akcióiról volt szó, hanem a doppingolás szervezett formában, a szakszövetségi vezetők tudtával történt. Arra viszont lenne lehetőség, hogy az egyes szakszövetségek szankciókat alkalmazzanak az egyesületek felé.Annus és Fazekas ügyével kapcsolatban az államtitkár kijelentette: "Profi sportolókról van szó, akik pontosan tudták, hogy a mintavételi helyiség elhagyása, vagy az újabb mintaadás megtagadása automatikusan pozitív esetnek minősül. Hibáztak, most pedig már véleményem szerint nem elsősorban azért kell küzdeniük, hogy visszakapják aranyérmüket, hanem, hogy a magyar közvélemény előtt tisztázzák magukat, hogy bebizonyítsák, hogy nem doppingoltak." Újságírói kérdésre, miszerint a GYISM felelősnek érzi-e magát a doppingbotránnyal kapcsolatban, az államtitkár határozott nemmel válaszolt, az esetleges lemondásokkal kapcsolatban pedig egy hasonlattal élt: "Ha egy diák puskázik, miért kellene lemondania a komplett tanári karnak?" ---- F ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik