A Clio-kupa szerepel az F1 programjában

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2004.08.10. 21:12
Címkék
Egy évvel ezelőtt elég nagy meglepetést keltett, hogy a magyar Formula-1-es hétvége programjába betétfutamként bekerült a Shell V-Power Racing Renault Clio-kupa.
A viadal akkora sikert aratott a közönség körében (már a rajt rendkívül látványos volt, hiszen nem mindennapi esemény, amikor negyven egyforma Clio megpróbál egyszerre befordulni ugyanabba a kanyarba), hogy az idén szinte már nem is volt kérdés, legyen-e. Most ismét teljes lesz a mezőny, sőt, néhány újonccal is kiegészül tavalyhoz képest: rajthoz áll például a viadalon a népszerű színművész, Stohl András, akinek eddig a vadászat volt a legnagyobb hobbija, de a keddi sajtótájékoztatón bevallotta: ezután már mindig közel áll majd hozzá az autósport is.Stohl nem tör győzelmi babérokra (nem csoda, hiszen összesen két teszten van túl a Clióval), van azonban valaki, akitől tarthatnak a hazai éllovasok. Ed Peadről, az brit Clio-kupa jelenlegi éllovasáról van szó, aki gokartosként kezdte a pályafutását (nem kisebb ellenfelei voltak, mint a Formula-1-es Giancarlo Fisichella és Jenson Button), most pedig a versenyzés mellett a silverstone-i pályán oktató. Két hónappal ezelőtt tesztelte a Cliót a Hungaroringen, és egyből jó időeredményeket ért el, úgy, hogy az ő autója és az itthoni Renault-k között jókora különbségek vannak. Persze, Pead egyáltalán nem lehet biztos a dolgában, hiszen van nekünk egy Wéber Gáborunk, aki az utóbbi másfél évben (a sorozat életre hívása óta) szinte alig veszített versenyt, no meg van egy elég sűrű mezőnyünk, amelyből többeknek van esélyük a bajnoki futamgyőzelemre - merthogy a viadal természetesen beleszámít az országos bajnoki pontvadászatba is.
Legfrissebb hírek

Barcika, DVSC, Fehérvár, Nyíregyháza, ZTE, Vasas – nagy harcban az NB I-ért

Labdarúgó NB I
9 perce

Sportkönyvtár: Érvényes üzenetek

Képes Sport
12 perce

Marozsán Fábián továbbjutott Rómában, Rubljovval játszik a 64 között

Tenisz
14 perce

Ötkarikás útra lépne a magyar női hetesrögbi-válogatott

Képes Sport
16 perce

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundban köthet ki – sajtóhír

Német labdarúgás
17 perce

Átadták a Bajai Női Kosárlabda Klub új sportcsarnokát

Kosárlabda
31 perce

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
52 perce

Női kosárlabda NB I: megműtötték Studer Ágnest

Kosárlabda
59 perce
Ezek is érdekelhetik