Csak a megnyitót sajnálja

- Úgy érzem, egyre jobban kezdek formába lendülni - mondja a vonal túlsó végén, a tatai edzőtáborban, az olimpiai felkészülés hajrájában. - Pedig a táborozás első hetei nagyon nehezek voltak. Alig értem haza az utolsó Világkupáról, a június végi kubai versenyről, másnap már Bükfürdőn elkezdtük a "menetelést". Talán mondanom sem kell, milyen fáradt voltam.
- Nem lehetett volna kihagyni a kubai versenyt?
- A minél jobb világranglista-helyezés miatt fontos volt, hogy ott legyek. És mint kiderült, tényleg megérte indulnom rajta. Nemcsak az eredmény, a bronzérem miatt, hanem azért is, mert a verseny előtt a tizenegyedik voltam a világranglistán, utána a meg a hetedik helyre ugrottam. Az előrelépésnek köszönhetően az olimpián a tizenhat között kiemelt leszek, csak a nyolc között kell először vívnom.
- Ha már így előre szaladtunk: annak utánanézett, hogy kivel kezd Athénban?
- Igen. Az orosz Bojkóval vagy a francia Wuilleme-mel.
- Melyik lenne a jobb?
- A világbajnok Bojkót a tavalyi Eb elődöntőjében megvertem, a francia ellen azonban még sosem sikerült nyernem. Háromszor vagy négyszer találkoztunk, mindig ő győzött, igaz, egyre szorosabbak voltak az aszszóink. Mielőtt megkérdezné, gyorsan megjegyzem, hogy a negatív mérleg ellenére sem tartok tőle. Hogy is fogalmazzak? Senkitől sem tartok, de mégis mindenkitől tartani kell az olimpián. Érthető, amit mondok?
- Persze.
- Tudja, az eltelt egy év nagyon nagy hajsza volt, verseny versenyt követett, jóformán le sem ülepedtek bennem az élmények, de azért a tavalyi Eb-sikerem még most is sokszor eszembe jut. Legyőztem az Európa-bajnokot, a világbajnokot és az olimpiai bajnokot… Szóval, ez alapján nyugodtan mondhatom, hogy nincs legyőzhetetlen ellenfél.
- Március végén, a szentpétervári versenyen vált biztossá, hogy ott lehet Athénban…
- Sokáig fel sem fogtam, hogy megvalósult az álmom, hiszen én eleinte Pekinget "lőttem be" magamnak, de most már nagyon várom az olimpiát. Csak azt sajnálom, hogy a megnyitóünnepségen nem leszek ott, mivel tizenötödikén utazunk Athénba. Első olimpiámon szerettem volna részt venni a megnyitón, de azt is tudom, hogy most nem az a legfontosabb. Majd itthon, a tévé előtt ülve kényelmesen megnézem…
- Édesapjával, az olimpiai aranyérmes birkózóval szokott beszélgetni az olimpiáról?
- Igen, apu mindig a birkózóélményeit meséli, és azt sugallja, hogy nem kell túlmisztifikálni az olimpiát. Lelkileg arra készít, hogy az is egy verseny, olyan, mint a többi, amelyben mindenkit le kell győzni. A hangulata biztos más az olimpiának, de a szabályok ugyanazok: nyerni kell, és nem szabad mással foglalkozni.
- Újoncként hogyan viselte a hosszú, hathetes edzőtáborozást?
- Az edzésekkel, a terheléssel nem volt gondom, mert Szabó Bence szövetségi kapitány és edzőm, Bernáth Zoltán nagyon jó programot állított össze. Csak a család hiányzik nagyon, az utolsó héten már kitört rajtam a "szeretethiány". De az olimpia érdekében ezt is bírni kell.