Bodó Andreát köszöntötték társai

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2004.08.04. 21:20
Címkék
Újra összeült az 1956-ban olimpiát nyertő kéziszercsapat, Bodó Andreát 70. születésnapja alkalmából köszöntötték.
Együtt az örökifjú csapat, középen az ünnepelt, Bodó Andrea (Fotó: Mirkó István)
Együtt az örökifjú csapat, középen az ünnepelt, Bodó Andrea (Fotó: Mirkó István)
Együtt az örökifjú csapat, középen az ünnepelt, Bodó Andrea (Fotó: Mirkó István)
Együtt az örökifjú csapat, középen az ünnepelt, Bodó Andrea (Fotó: Mirkó István)
Együtt az örökifjú csapat, középen az ünnepelt, Bodó Andrea (Fotó: Mirkó István)
Együtt az örökifjú csapat, középen az ünnepelt, Bodó Andrea (Fotó: Mirkó István)
A sikeres csapat csupán egyetlen tagja hiányzott, méghozzá igazoltan, Korondi Margit ugyanis a tengerentúlon él. Kertész Alíz, Köteles Erzsébet, Keleti Ágnes és Tass Olga ünnepelte a San Franciscóból hazalátogató Bodó Andreát, aki a torta elfújása után azt mondta: "Nekem az a legnagyobb ajándék, hogy veletek együtt lehetek." Nos, sok-sok tv-műsorban láthatunk "örökifjú" embereket, ám a hölgyeket elnézve nyugodtan kijelenthetjük, megállt felettük az idő!
Persze nem minden tekintetben, hiszen az internet nem ismeretlen dolog számukra, a róluk készült fotókat ugyanis várják e-mail címeikre. A kortalanságot esetükben az igazolja, hogy mind testben, mind lélekben nagyon is fiatalok: Kertész Alíz például minden előkészület nélkül bemutatott egy szabályos spárgát. Na igen, ezt még a húszas éveikben járó ifjak közül is kevesen tudnák utána csinálni… Vidámak, mosolygósak, csinosak s rendkívül kritikusak is, ugyanis elmesélték, mennyire nem tetszik nekik, ha egy molettebb nő túl sokat mutat magából, s előnytelen ruhadarabokat visel. Hozzátették, hogy a fiatalság titka a reggeli torna, amely nem vesz el sok időt rohanó életükből, csupán öt-hat percet, míg alaposan átmozgatják izmaikat, s aktív utána a napjuk, még a balesetek is elkerülhetőek. Az egyetlen magyar tornászcsapat, amely olimpiát és világbajnokságot nyert, később nosztalgiázott is egy csöppet: szóba került az a bizonyos "eltűnt" kellék, melyet Tass Olgától tulajdonítottak el, így az olimpián egyedül neki nem volt nemzeti színű szalagja a csapatból. Ám a siker így is garantált volt Melbourne-ben. Azóta ugyan eltelt negyvennyolc év, de minden bizonnyal ma bárki is találkozna ezzel a kedves csapattal, biztosan mosolyogósan, teli energiával búcsúzna a hölgyektől.
Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
23 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
24 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
35 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik