Riválisok

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2004.08.02. 20:36
Címkék
Talajon és ugrásban is Gál Róbert egyik nagy riválisa lesz majd a kanadai Kyle Shewfelt, aki a tavalyi anaheimi világbajnokságon mindkét szeren bronzérmes lett.
Hajdu Miklós egykori tanítványa a tavaszi cottbusi Világkupa-viadalon ugyan bokasérülést szenvedett, amely miatt több nemzetközi viadalt is ki kellett hagynia, ám a legfrissebb hírek szerint nagy erőbedobással készül az athéni olimpiára. Sőt a kanadai válogatottat négy szeren, talajon, gyűrűn, ugrásban és nyújtón segíti majd a csapatverseny során. Nem mellesleg őt választották meg a 13 tagú kanadai tornászküldöttség csapatkapitányának, ami nagy megtiszteltetést jelentett a számára.
Nem először vesz részt olimpián, a 22 esztendős calgaryi tornász már ott volt Sydneyben is, ahol a 12. helyet szerezte meg talajon.
"Athénban szeretnék talajon és ugrásban is a döntőbe kerülni, no és jó volna, ha én lehetnék az első kanadai tornász, aki érmet szerez az olimpián - magyarázta Shewfelt. - Sydneyben még nagyon fiatal voltam, azóta eltelt négy esztendő, és mondhatom azt is: felnőttem. Tudom, hogy mire számíthatok, mi történik majd az olimpián, és azt is, mentálisan hogyan kezeljem a versenyeket. Biztos vagyok benne, hogy nem okozunk majd csalódást."
A kanadai válogatott egyébként a múlt hét elején elutazott Madridba, ahol tréningekkel és egy spanyol-kanadai csapattalálkozóval töltik el az augusztus 13-i rajtig hátralévő időszakot.
Legfrissebb hírek

Fábián Sára és Péni István is remekelt a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
15 perce

A futballpálya az én vidámparkom – Estevao

Klub-vb
18 perce

Olvasóink ismét ollózós gólt választottak, a Honvéd-támadó találatát látták a legszebbnek az NB II tavaszi szezonjában

Labdarúgó NB II
30 perce

Udvardy Panna ITF-tenisztornát nyert Franciaországban

Tenisz
39 perce

Dániában folytatja a Fehérvártól távozó védő – sajtóhír

Labdarúgó NB II
45 perce

Bejelentette új csapata Valdas Dambrauskas érkezését

Minden más foci
1 órája

Klub-vb: kétségbe vonja a dél-amerikai sikerek értékét az angol média

Klub-vb
1 órája

Kerkez Milos számára nem ismeretlen a Liverpool edzőközpontja

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik