Hetedik helyen a női váltónk

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.07.31. 22:29
Címkék
Az egész héten szélsőséges és bőséges csapadékot hozó időjárás miatt aggódva tekintettek az égre szombaton reggel a női váltóversenyre készülődő versenyzők és szervezők.
Nem véletlenül, hiszen péntek este a férfiak döntőjét is bőséges égi áldás kísérte. Szerencsére azonban nemcsak elkerülte Fehérvárt az eső, hanem már délelőtt verőfényes napsütés kísérte a versenyt. A magyar csapat nem a legjobb előjelekkel készülhetett, hiszen a váltóban is biztos indulónak számító Hídvégi Ildikó a csütörtöki női döntő lovaglásakor balesetet szenvedett, bal karját be kellett gipszelni, ezért Kulcsár Antal szövetségi kapitány a selejtezőben kissé megilletődötten szereplő Pafkó Ritát állította csatasorba. Így a tavaly athéni világbajokságon hatodik helyet elért csapat egy helyen változott, hiszen Prill Katalin és Andrejkovics Andrea egyaránt résztvevői voltak az előző világversenyen induló váltónak. A lőtéren a fehérorosz válogatott célzott legjobban (275 kör), míg lányaink 263 körös (Prill 90, Pafkó 88, Andrejkovics 85 kör) teljesítménnyel ötödikként zártak. A pástokon már kezdett kirajzolódni, hogy nagy harc várható a későbbiekben: a lengyelek forgatták legjobban a fegyvert, válogatottunk 832 pontot gyűjtött, és az ötödik helyen várta a folytatást. Az uszodában meglepetésre kínai győzelem született, ami jelzi, hogy az ázsiaiak is egyre jobban megtanulják ezt a sportot - a mieink továbbra is tartották ötödik pozíciójukat. A Jakab Endre-lovardában ismét nagyszámú szurkolósereg gyűlt össze, Marosi Ádám ezüstérme után abban bíztak a sportág szerelmesei, hogy szombaton is magyar éremnek tapsolhatnak. Ehhez a lányoknak jól kellett volna lovagolniuk. Mivel a lehető leggyengébb lovakat kapták, Kulcsár Antal szövetségi kapitány már csak a tisztes helytállásban reménykedett… Aztán Mester nem viselkedett mester módjára Andrejkoviccsal a nyergében, és a többiek is aprították az akadályokat, így a futás előtt végképp szertefoszlottak a legvérmesebb magyar remények is, mivel a hetedik helyre esett vissza együttesünk.
A záró számban az élről induló fehéroroszok mögött mindössze kilenc másodperccel rajtoltak a lengyelek, míg az angol csapat is csupán 13 másodperces hátránynyal vágott neki a 3x1500 méteres távnak. A fehérorosz gárda győzelméhez kétség sem fért, mivel már az első futójuk, Arhipenko begyújtotta a rakétákat, és a mögötte futók meg sem tudták közelíteni. A további érmes helyekért viszont három válogatott harcolt, a második váltásnál a kínai válogatott még az ezüstös pozíciót foglalta el, ám az ázsiaiak végül lemaradtak a dobogóról. Fiatal válogatottunk a fizikai számokban a korosztályhoz képest még lemaradásban van, a hetedik helyezés reális.

MOL JUNIOR-VB, SZÉKESFEHÉRVÁR. Női váltó. Vilábajnok: Fehéroroszország (Anna Arhipenko, Tatjana Klimovics, Anasztaszija Szamusevics) 5044 pont, 2. Nagy-Britannia (Heather Fell, Mhairi Spence, Katherine Livingston) 4988, 3. Lengyelország (Sylwia Czwojdzinska, Katarzyna Wójcik, Magdalena Swacha) 4960, 4. Oroszország 4932, 5. Kína 4856, 6. Mexikó 4676, 7. Magyarország (Pafkó Rita, Prill Katalin, Andrejkovics Andrea) 4552
Legfrissebb hírek

Bernie Ecclestone: Most már a Hungaroring a világ egyik legjobb pályája

F1
8 perce

Stratégiai megállapodást kötött a Team Bahrain Victoriousszal a magyar Team United Shipping főszponzora

Kerékpár
19 perce

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
45 perce

Vizes vb: Wladár Sándor átvette a zászlót

Vizes vb 2025
56 perce

Kós Hubert nyolcadik lett az 50 hát döntőjében – a vizes vb utolsó napjának történései

Vizes vb 2025
1 órája

Az újpesti Horváth Krisztofer Győrben is villanhat

Labdarúgó NB I
1 órája

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Fury most megint azt mondja, nem bokszol többet – nem lesz harmadik meccs Uszik ellen

Ökölvívás
1 órája
Ezek is érdekelhetik