A fegyelem jegyében

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2004.07.31. 22:06
Címkék
A 14. szlovén bajnokság már pénteken elrajtolt a Publikum-Drava találkozóval, az első forduló többi meccsét szombaton és vasárnap rendezték, rendezik.
Bizonytalan azonban az Olimpija Ljubljana fellépése, mivel a csapatban egy ismeretlen bőrbetegség terjed. A szlovén sajtó a klubot hibáztatja, mert állítólag a Bezigrad-stadionban hiányoznak a higiéniai feltételek, a sporttelepet mielőbb fel kellene újítani.Érdekes, hogy a szövetség az új idény kezdete előtt a létesítmények rossz állapotát és a klubok sanyarú anyagi helyzetét hangsúlyozta, súlyos büntetéseket helyezve kilátásba, ha valamelyik csapat nem fizeti ki a játékosok bérét. Egyébként a Bela Krajina és a másik újonc, a Zagorje csak annak köszönheti élvonalbeli tagságát, hogy a másodosztály bajnoka, a Rudar Velenje nem tudta garantálni, hogy elég pénze lesz végigjátszani a bajnokságot - hasonló okokból lépett vissza az élvonalból a legutóbbi nyolcadik Era Smartno is.Mindamellett a szövetség büszke arra, hogy az UEFA külön is elismerte: a szlovén pontvadászat az egyik legbecsületesebb Európában, hiszen nem volt bundagyanús meccs, és csak az utolsó fordulóban dőlt el a bajnokság sorsa. A BL-selejtezőben menetelő NK Gorica visszanyerte a korábbi főszponzor, a HIT cég bizalmát, így az idén a bajnok és fair play díjas csapat a régi nevén szerepel majd. Mellette a Maribor, az Olimpija Ljubljana, a Mura és a Primorje számíthat bizton a felsőházi tagságra - a középmezőnybe rangsorolt Publikum és Domzale közül kerülhet ki a hatodik. A többiek lényegében csak a bennmaradásért küzdenek majd.A bajnoki címre pályázók közül előnyben vannak a goricaiak, mert egyben tartották az egész keretet, a Dravához igazoló horvát Robert Tezackit leszámítva. A fővárosi Olimpija a végső siker érdekében új edzőt, a Crvena zvezdával 1991-ben BEK-et nyerő horvát Milivoj Bracunt szerződtette. A hétéves uralkodás után "csak" a második helyen végző Maribor az idén sem vásárolt sztárokat, azonban megtartotta a csapatkapitányt, a horvát Stipe Balajicot és a veterán Ales Cehet, valamint hazarendelte a Publikumtól az U21-es válogatott csatárát, Andrej Kvast.A SZLOVÉN BAJNOKSÁG 2004-2005-ÖS KIÍRÁSÁNAK RÉSZTVEVÔI
HIT Gorica (1.), Olimpija Ljubljana (2.), Maribor PL (3.), Primorje (4.), Koper (5.), Mura (6.), Publikum (7.), Domzale (9.), NK Ljubljana (10.), Drava (osztályozóval maradt benn), Bela Krajina (újonc), Zagorje (ú)
Zárójelben az előző idényben elért helyezést tüntettük fel.
Az 1. forduló pénteki és szombati mérkőzésén: Publikum-Drava 0-1, Koper-HIT Gorica 0-2
Legfrissebb hírek

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
10 perce

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
14 perce

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
19 perce

Pénteki sportműsor: bajnokin csap össze a Veszprém és a Szeged, rajtol a női vízilabda vk-döntő

Minden más foci
33 perce

Dobey nyerte meg a darts PL rotterdami fordulóját

Egyéb egyéni
37 perce

Kikapott a Legiától hazai pályán, de így is simán bejutott a Konferencialiga elődöntőjébe a Chelsea

Európa-liga
54 perce

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hétből hét gólt szerzett

Kézilabda
1 órája

Nemzeti Sportrádió: Varga Zsolt értékelte a világkupa-szereplést

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik