Armstrong "bűnözött"?

M. T.M. T.
Vágólapra másolva!
2004.07.28. 22:47
Címkék
Az olasz kerékpáros feljelentette az amerikai sztárt, amiért a Tour de France egyik szakaszán nem csupán megakadályozta őt a szökésben, hanem meg is fenyegette. Miután a két kerékpáros perben áll egymással, Filippo Simeoni szerint Armstrong bűncselekményt követett el a támadó mondatokkal.
Az ominózus etapon hatan megszöktek - mint később kiderült, sikeresen - a mezőnytől, s hozzájuk akart csatlakozni a Domina Vacanze olasz kerekese, akinek korábban több vitája is volt Armstronggal. Csakhogy a 32 éves világklasszis az összetettben élen állótól teljesen szokatlanul vele tartott, ezzel tulajdonképpen "halálra ítélve" próbálkozását, hiszen Armstronggal a nyakán a karaván semmiképpen sem engedte volna el. Miután a mezőny utolérte őket, hátramaradtak, s beszélgettek. A US Postal kapitánya állítólag ekkor fenyegette meg Simeonit. "Először megakadályozta, hogy megszökjek, majd megfenyegetett" - mondta a Gazzetta dello Sportnak Simeoni. A két sportoló viszálya tavaly kezdődött, amikor Simeoni egy bolognai doppingper kapcsán terhelő vallomást tett a hírhedt Dr. Michele Ferrarira, aki tiltott szerrel látott el több sportolót. Az orvos többek között kapcsolatban állt Armstronggal is. Később a tengerentúli sztár hazugnak nevezte Simeonit, aki rágalmazásért beperelte őt.

A nemzetközi szövetség legfrissebb világranglistája
Az élcsoport: 1. Erik Zabel (német, Telekom) 2181 pont, 2. Bettini (olasz, Quick.Step-Davitamon) 2079, 3. D. Rebellin (olasz, Gerolsteiner) 1978, 4. Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 1863, 5. Valverde Belmonte (spanyol, Kelme) 1807, 6. Armstrong (amerikai, US Postal) 1717, 7. Cunego (olasz, Saeco) 1604, 8. Boonen (holland, Quick.Step-Davitamon) 1508, ...12. Ullrich (német, T-Mobile) 1358, ...15. Basso (olasz, CSC) 1307, ...22. Klöden (német, T-Mobile) 985, ...142. Bodrogi László (magyar, Quick.Step-Davitamon) 353

Vallon körverseny (Belgium, 2.3-as kategória)
2. szakasz, Amay-Arlon (190.1 km): 1. Fabrizio Guidi (olasz, CSC) 4:40:35, 2. Steels (belga, Landbouwkrediet-Colnago) a. i., 3. Hoste (belga, Lotto-Domo) a. i., ...32. Bodrogi László a. i. 3. szakasz, Andenne-Nivelles (212.5 km): 1. Nicolas Reynaud (francia, RAGT) 4:05:00, 2. De Waele (belga, Landbouwkrediet-Colnago) 4 mp h., 3. Löwik (holland, Chocolade Jacques-Wincor Nixdorf) a. i., ...78. Bodrogi László 36:54 p h. Az összetettben: 1. Frédéric Gabriel (francia, MrBookmaker.com-Palmans)
Legfrissebb hírek

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
30 perce

Tóth Anna ezüstérmes az U23-as Európa-bajnokságon

Atlétika
35 perce

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
44 perce

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
1 órája

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
1 órája

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik